Boldog születésnapot, Boti!

Boldog születésnapot, Boti!

Ma ünnepli 14. születésnapját Bosnyák Botond.

Boti Szombathelyen született 2009. május 21-én. Még nem volt 6 éves, amikor a Lurkó UFC-ben kapta meg a labdarúgás alapjait, aztán játszott a Haladás VSE korosztályos csapataiban, majd 2021 augusztusában került az Illés Akadémiára. Nyugat-dunántúli zöld-fehér rangadón, azaz egy ETO–Illés Akadémia-mérkőzésen debütált az U13-asok között 2021. szeptember 4-én. A következő fordulóban már gólt is ünnepelhetett: a Tatabányai SC elleni 4–0 során ő szerezte a második találatunkat. A mai napig 44 találkozón öltötte magára az Illés Akadémia mezét és 20 gól fűződik a nevéhez.

Botiról Nagy László, U14-es csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:

Botival a kezdetektől együtt dolgozom. Rendkívül technikás, átlag feletti játékintelligenciával megáldott játékos. Mindezek mellett egy győztes típusú sportember, akinek minden gyakorlat, minden edzés végi mérkőzésjáték ugyanúgy presztízs, mint egy bajnoki mérkőzés. A társaival és az edzőkkel teljes mértékben együttműködő, igazi vezéregyéniség. Remélem fejlődése töretlen marad, és akkor szép jövő elé nézhet.