Boldog születésnapot, Áron!

Boldog születésnapot, Áron!

Ma ünnepli 17. születésnapját Bolla Áron.

Áron Mosonmagyaróváron született 2008. január 7-én. Hatévesen az MTE 1904 csapatában kezdett el focizni. Később játszott a másik mosonmagyaróvári csapatban, a MiTE-ben is, majd 2020 telén került az Illés Akadémia kötelékébe. Bemutatkozására az U13-asok között 2020. szeptember 4-én történt meg: 8–0-ra nyertünk az Üstökös FC Győr ellen. Még ugyanebben a hónapban, a Hévíz elleni idegenbeli mérkőzés során megszerezte első bajnoki gólját (19–0-ra győztünk), sőt, mesterhármast ért el. A szezon végén aranyérem került a nyakába. A mai napig – 2 kupameccs mellett – 97 utánpótlás-bajnokin húzta magára az Illés-mezt, amelyeken 16 találatot szerzett. Egy vármegyei mérkőzésen szerepelt, valamint háromszor a vármegyei U19-es küzdelemsorozatban.

U17-es csapatunk vezetőedzője, Kovács László adott jellemzést Áronról:

Áron nagyon fegyelmezett, jóindulatú srác, akinek a fizikális mutatói rendben vannak. Ehhez játékkészség és rúgótechnika is társul. Önzetlen, segítőkész, szeret tanulni és fejlődni. A játékgyorsaság és a mozdulatgyorsaság területén várok tőle további előrelépést. Amennyiben fejlődését sérülések nem befolyásolják, meghatározó játékos válhat belőle.