Bátor játék sokak első nemzetközi tornáján

Bátor játék sokak első nemzetközi tornáján

Az Illés Akadémia U7 az őrvidéki Récényben járt.

A récényi (Ritzing) Mini-Fussballarena teremtornára kapott meghívást az Illés Akadémia U7. Az ezúttal Kovács Tamás által irányított csapatban a két U7-es, Nagy Julián és Schamall Nimród mellett négyen az óvodásaink közül kerültek a keretbe: Simon Leon, Körhöcz Kornél, Szép Noel és Horváth Mattheo.

A mieink öt mérkőzést játszottak a lajtaszentmiklósi (SC Neudörfl), a felsőlászlói (SV Oberloisdorf), a lajtaszentgyörgyi (UFC St. Georgen/Eisenstadt), a lóki (SC Unterfrauenhaid), a nagymartoni (SV Mattersburg 2020), valamint az alsó-ausztriai SC Felixdorf ellen.  

A mérkőzéseken 3:3 elleni játék folyt a palánkkal körbevett pályán. A hat találkozó közül mindössze egy volt, amelyiken nem találtunk be! A négy óvodásnak ez volt az első „éles” megmérettetése, természetesen izgatottak voltak, de nem csak ők, hanem minden játékos remekül küzdött. Sokszor eltüntették a korkülönbséget, bátran futballoztak, több alkalommal az összjátékra is odafigyelték, remek cseleket mutattak be és sok-sok gólt szereztek

– mondta a tornát követően Kovács Tamás.