Bajnoki meccsek U9-től U19-ig

Bajnoki meccsek U9-től U19-ig

Ellenfeleink a tétmérkőzéseken: Honvéd, FTC, MTK, DEAC, Kisvárda, Mosonmagyaróvár és Tatabánya.

A Horváth Rudolf–Horváth András-edzőpáros irányította U19-esek hét tréninget követően rangadót játszanak szombaton: a Honvéd-MFA érkezik hozzánk.

Hasonló a programja Kovács László és Nagy József U17-eseinek is. A hét edzés után ők szombaton zöld-fehér derbin a Ferencvárost fogadják.

Hat vagy hét edzés vár az U16-os korosztályunkra. Németh Richárd és Körhöcz György csapata pénteken vagy szombaton látja vendégül az MTK együttesét.

Sátori Barnabás és Varga Roland U15-ösei, illetve Szűcs János U14-esei négyszer edzenek. Kedden csak azért nem, mert az NS Mura korosztályai jönnek Szombathelyre, így 17 órától velük játszanak. Az U15 szombaton a Debreceni Egyetem, míg az U14 a Kisvárda ellen lép pályára bajnokin.

Szerda lesz a szabadnapja az U13-as és az U12-es együtteseinknek. A négy-négy edzés mellett szombaton Mosonmagyaróvárra buszoznak a gyerekek, ahol az MTE vendégeként szerepelnek majd.

Faggyas Milán és Vargovics Zsolt U11-esei négyszer tréningeznek, és szombaton hazai környezetben játszanak két bajnokit.

Az U10-esek Biegner Dániel és Somfalvi Péter, míg az U9-esek Hujber Gábor és Balogh Bence vezetésével 3-3 alkalommal gyakorolnak. Kedden Grácba utaznak, ahol mindkét korosztályunk játszik a Sturmmal. Szombaton 2-2 bajnoki is vár a gyerekekre.

Pados József és Nagy Zoltán hétfőn, kedden és csütörtökön az U8-nak, míg Szabó Róbert és Csikortás Dávid az U7-nek tart edzést, vasárnap pedig Bozsik-fesztiválon vesznek részt.

A Tebeli György vezette leány U19-es csapatunk hétszer edz, és vasárnap fogadják Simon Franciskáék a Ferencváros együttesét.

A Győrffy Mátyás és Ferencsik Evelin irányította leány U17 hét edzést követően szombaton Budapestre utazik, ahol az Pintér Tekláék FTC vendégeként játszanak majd.

Luki András és Kollár Panna hat tréning után az U15-ösöket az FTC ellen vezeti majd: ez utóbbi mérkőzés is szombaton és Budapesten lesz majd.

A múlt hétvégén rajtoló, Tóth Alexandra vezette leány U14 négy edzésen vesz részt, és szombaton Tatabányán szerezhetik meg első pontjaikat a bajnokságban.