Az utánpótláskorú sportolók mentális kihívásainak jegyében zajlott a III. Női Tematikus Nap

Az utánpótláskorú sportolók mentális kihívásainak jegyében zajlott a III. Női Tematikus Nap

Az Illés Akadémia szakemberei: Erős Viktória és Ősze-Márkus Ágnes érdekes és értékes gondolatokkal, gyakorlati tapasztalataikkal igyekeztek megszólítani az eseményen magukat képviseltető klubok képviselőit.

A Labdarúgó Módszertani Központ, valamint az Illés Labdarúgó Akadémia női szakágának közös szervezésében immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a III. Női Tematikus nap. Az eseménynek ezúttal Szombathely és az ELTE Savaria Egyetemi Központ adott otthont. Ezt ezúton is köszönjük, valamint minden olyan támogatást is, amely hozzájárult a rendezvény sikerességéhez A tematikus nap a „Mentális egészségre ható tényezők az utánpótlás versenysportban” címet kapta, így ebben a témában mélyülhettek el azok a szakemberek, akik ellátogattak a rendezvényre. Mint ahogyan azt fent említettük, a Labdarúgó Módszertani Központ Akadémiánk női szakágával közösen hozta létre ezt a napot: szakembereink, Erős Viktória pszichológus és Ősze-Márkus Ágnes sportpszichológus, valamint Szabolcs Gergely az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgálató és Kutató Központ munkatársa, élménypedagógiai tréner és karateedző remek előadással, interaktív beszélgetéssel készültek az érdeklődők számára. Elsőként Szabolcs Gergely bemutatta a generációs jellegzetességeket: mindez pedagógiai szempontból volt szemléletformáló, rávilágítva arra, hogy a régóta berögzült edzői minták a Z generáció esetében már nem feltétlenül működnek jól, „más kulcs nyitja őket”. Erős Viktória és Ősze-Márkus Ágnes beszélt mindazokról a mentális kihívásokról, melyekkel a legtöbb utánpótláskorú versenyzőnek meg kell küzdenie.

Amikor gondolkodtunk, hogy milyen téma köré építsük ezt a tematikus napot, az volt a legfőbb célunk, hogy bővítsük az érdeklődők már meglévő ismereteit. Ahogy az a szakmai nap elején is elhangzott, szerettünk volna erre a tudásra építkezni, hogy ez ne egy egyoldalú előadás legyen, hiszen mindenkinek van valamilyen jártassága az érintett témákkal kapcsolatban. Ez a nap lehetőséget adott arra, hogy ezeket az ismereteket rendszerbe tegyük, és megosszuk egymással a tapasztalatainkat

– kezdte Erős Viktória.

Az előadók azzal az elgondolással állították össze a szakmai napot, hogy a sportolók teljesítményére a sportszakmai tudás mellett erőteljesen hat a személyiségük, a stresszhelyzetekkel való megküzdési technikáik, és hogy az életkorukból fakadó kihívásaikat milyen módon tudják kezelni. Ennek tükrében az alábbi témák kerültek fókuszba: generációs jellegzetességek (Z és alfa generáció), stresszkezelés, versenyszorongás, érzelemszabályozás, kommunikáció, edző–sportoló-kapcsolat, és a lehetséges intervenciók. Utóbbi témában rátekinthettünk arra, hogy mik azok a beavatkozási pontok, amikben az edzők is hatékonyan tehetnek a sportolókért, illetve pontosabb képet kaptak arról, hogy a sportoló–pszichológus-konzultációk során hogyan zajlik a munka.

Hasznosnak éreztem, hogy az előadás során ugyanahhoz a témához más-más szakmai tapasztalattal tudtunk hozzátenni, mintát adva ezzel az edzők és pszichológusok közös munkájára. Az előadás során érintett témákat nem csak a sportolók szemszögéből közelítettük meg. Ugyanannyira fontos, hogy az akadémiákon dolgozó team tagjai milyen önismerettel rendelkeznek, hogyan kezelik a stresszt, hogyan tudnak kapcsolódni a sportolókhoz, hiszen ez befolyásolja a közös munkát, és így az eredményességet. Örülünk annak, hogy ez a szakmai nap létrejöhetett, bízunk abban, hogy egyre többen lesznek nyitottak a sportteljesítményt befolyásoló mentális tényezők megismerésére, mi pedig nyitottak vagyunk a folytatásra

– mondta Ősze-Márkus Ágnes.