Az OTP Bank Ligában tizenöt korábbi Illés Akadémia-játékos szerepelt

Az OTP Bank Ligában tizenöt korábbi Illés Akadémia-játékos szerepelt

Ezen az őszön egy újoncot adott az NB I-nek a szombathelyi utánpótlás-nevelő centrum.

Az ősz meglepetéscsapata a „magyar csapat”, azaz a Paksi FC: az atomvárosiak karácsonyozhatnak 2023-ban az NB I élén. Második az Európa Konferencia Ligában csoportmásodik Ferencváros, míg harmadik a remekül hajrázó Fehérvár FC. A kiesőhelyeken télen a ZTE FC és a Kisvárda állnak.

Négy klubnál dolgoztak korábbi Illés Akadémia-szakemberek. Máté Csaba a bajnoki címvédő Ferencvárossal kezdte a szezont, ám Dejan Sztankovics érkezésével már nem számoltak vele a IX. kerületben. Ennek ellenére van egy korábbi Illés Akadémia-játékos a zöld-fehérek stábjában: Szalai Áron a legelső, 2007-ben indult 1992-es korosztályuk tagja volt, három szezonon át pallérozódott Szombathelyen. Kuttor Attila a Mezőkövesdet irányítja, a matyóságiaknál Tóth Lászlóval – az Illés Akadémia korábbi szakmai igazgatójával – dolgozik együtt.

Az idényt a Paksi FC zárta az élen. A Duna-partiaknál egykori növendékeink közül Hegedűs János (2011–2015) és Simon Barnabás léptek pályára. A tavalyi gólkirályi cím a rekordbajnok Ferencvárosnál ért szerződést Varga Barnabásnak (2007–2010), aki sérülése ellenére is 8 gólig jutott és a válogatottban is fontos találatok fűződnek nevéhez.

A Puskás Akadémiában Batik Bence (2007–2010) játszott meghatározó szerepet. A kecskemétieknél Kiss Bence (2013–2018) szerepelt, Nikitscher Tamást sérülés miatt nem tudták bevetni a lilák.

Kiss Tamás (2012–2018) és Tamás Krisztián (2008–2011) az Újpest színeiben futballoztak.

A legnagyobb Illés Akadémia-kontingens Zalaegerszegen található. A kékek kapusai mind nálunk kapták meg az alapokat: Gyurján Márton (2009–2015), Senkó Zsombor (2016–2019) és Dombó Dávid (2007–2015). Közülük Senkó Zsombor idén mutatkozott be az NB I-ben. A mezőnyjátékosok közül Szalay Szabolcs (2013–2021) és Huszti András (2014–2018) léptek pályára. Kerettag volt Deme Sebő (2021–2023).

Kállai Kevin (2013–2022) továbbra is meghatározó játékosa a Mezőkövesdnek. Mellette Ugrai Roland (2007–2011) játszott még Matyóföldön, valamint a sérülésből visszatérő Kállai Zalán (2014–2022) is.

Mindez azt jelenti, hogy az Illés Akadémia 2007-es indulása óta immáron 59 játékosunk került az NB I-be, hiszen ezen az őszön Senkó Zsombor debütálhatott.

Nyitókép forrása: www.nso.hu