Az NB I-be került Simon Barnabás

Az NB I-be került Simon Barnabás

Az Illés Akadémia kapusa a Paksi FC ajánlatát fogadta el.

Növendékünk a 2020/2021-es bajnokság első felében a Szombathelyi Haladás edzéseit látogatta, sőt, 2020. szeptember 20-án a Magyar Kupa 6. fordulójának Szegedi VSE ellen találkozóján be is mutatkozott a felnőttfutballban. Simon Baranbás az NB II-ben nyolc alkalommal volt kerettag. A kapus még 2016 februárjában került az Illés Akadémiára: az U14-től kezdve az U19-ig 90 nagypályás mérkőzésen védte a zöld-fehérek kapuját.

A Kutasi Csaba-Németh Gábor-Rózsa Dániel fémjelezte kapusedzői team munkája – minden túlzás nélkül állíthatjuk – ontja magából a tehetségeket. Hegyi Kriszitán a londoni West Ham Unitednél játszik már, Kiss Ágoston egy évet töltött el a Bundesliga II-ben az Arminia Bielefeldnél, Senkó Zsombor a Juventus Primavera-csapatában is lehetőséget kapott már, míg Tóth Balázs az ausztriai Salzburg akadémiáján játszik és véd.

Az elmúlt két és fél év alatt Hegyi Krisztián, Kiss Ágoston, Senkó Zsombor és Tóth Balázs külföldre kerültek – úgy érzem, ez még európai szinten is kiváló teljesítmény, mind a fiúk, mind az Illés Akadémia részéről. Minden bizonnyal a csillagok állása is közrejátszott, de talán a mi munkánk is benne van, minden szerénytelenség nélkül mondhatom… Simon Barni Paksra igazolt, ahol az NB I-es zöld-fehér klub jövőképet tudott ajánlani a fejlődéséhez. A felnőtteknél fog edzeni, az NB III-ban fog védeni – és már egy felkészülési mérkőzésen egy félidőt védett is nagycsapatban. Barni több helyütt is kezdőkapus volt az elmúlt fél szezonban – az U17-es és az U19-es bajnokságban – közben pedig már az U17-es válogatottban is bemutatkozhatott. Sajnálom, hogy eligazolt Szombathelyről. Jó karakterű, edzeni szerető, tehetséges hálóőr. Amennyiben fejlődése töretlen marad, magas szintre érhet. Remélem, valóban jól választott, kívánom, hogy bizonyítson nap, mint nap. Remek felépítése van, bízom benne, hogy hamarosan akár az NB I-ben is bemutatkozhat

– mondta Kutasi Csaba, az Illés Akadémia kapusedzője.