Győrben diadalmaskodott legidősebb korosztályunk.
ETO FC Győr U19 – Illés Akadémia U19 0–3 (0–0)
Illés Aka. U19: Molnár-Végh – Abért B., Bolla B., Losontin, Erdei (Szabó B., 86.) – Csalló (Paizs, 86.), Csörnyei (Németh R., 61.) – Bene (Fülöp, 76.), László, Pljesovszki – Baján. Vezetőedző: Horváth András.
Gólszerzők: Bolla (59., 0–1), Losontin (88., 0–2), Baján (91., 0–3)
Győrben zárta a 2024/2025-ös kiírás őszi felét az Illés Akadémia U19: a kispadon ezen a találkozón Szűcs Jánost Horváth András helyettesítette. Az első félidőben is már szervezetten és tudatosan futballoztunk, ezekből pedig megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. A legnagyobb sansz Baján Roland előtt adódott, ám ez a ziccer – még, ha kevéssel is – de fölé ment. Volt egy nagy lehetősége a hazai zöld-fehéreknek is, ám itt is elkerülte a kapu a labdát.
A szünet után aztán egyértelműen fölényben futballoztunk, és a mi akaratunk érvényesült. Ez gólban is megmutatkozott! Szűk egy óra elteltével egy szöglet után kipattantót Bene Dániel szelídített meg, majd beadását Bolla Bálint belsőzte a kapuba, 0–1. A 76. percben megfogyatkoztak a Rába-partiak: egy elkésett szerelési kísérletet követően villant a piros lap. Folyamatosan megvoltak a lehetőségeink a találkozó végleges lezárására, ami aztán a 88. percben vált valósággá: Pljesovszki Gergő tűpontos beadását Losontin Gergő fejelte be, 0–2. Az i-re a pontot a hosszabbítás első percében tettük fel, amikor az egész meccsen jól futballozó László Krisztián rendkívül önzetlenül tálalt Baján Roland elé, aki kialakította a 3–0-s Illés Akadémia-győzelmet.
Az egész mérkőzésen kifejezetten szervezetten és koncentráltan játszottunk. A labdaszerzések után nagyon jók voltak az átmeneteink. Remekül használtuk ki az elöl lévők gyorsaságát, így teljesen megérdemelten győztünk
– nyilatkozta Horváth András.