A szeles idő és a remek hazai produkció elfújta az ETO egész éves veretlenségét!
Illés Akadémia U12 – ETO FC Győr U12 1–0 (0–0, 1–0, 0–0, 0–0)
Illés Aka. U12: Guba – Novák B., Rajos, Horváth D., Dominek – Sömenek, Papp O., Molnár B. – Lakics. Cserék: Hende N. – Dávid, Tóth D., Németh B., Angler N. Vezetőedző: Biegner Dániel.
Gólszerző: Molnár B. (27., 1–0)
Az ETO mindössze két mérkőzésen veszített pontokat ebben a bajnoki évadban, csak ez a két iksz csúfította el a Rába-partiak makulátlan mérlegét. Mi nem a legjobb formában fogadtuk a győrieket, a legutóbbi három mérkőzésen csak egy pontot szereztünk.
Nagyon szeles időben fogadtuk a győrieket: szenvedélyes mérkőzést játszottunk! Az első és a második negyedben nagy nyomás alá helyeztük a vendégeket, nem engedtük kibontakozni őket. Molnár Bálint első ziccerénél még kapkodott, ám a második lehetőségénél már nem: 20 méterről egy pattanást követően hatalmas gólt ragasztott az ellenfél kapujába, 1–0!
A térfélcsere után két komoly helyzete is volt az ETO-nak, az egyiknél Novák Benett az üres kapuból tisztázott fejjel, a másodiknál Guba Gál fogott ziccert. Volt lehetőség előttünk is: Dávid Marcell fejese a gólvonalon gurult végig, nem lehetett megállapítani, áthaladt-e rajta teljes terjedelmével.
Lezárhattuk volna a meccset a negyedik negyed elején: Németh Botond és Molnár Bálint lehetőségeinél kettő is lehetett volna közte, de nem sikerült újból betalálni. Ezt követően a győri lövések elhaltak a blokkban, így maradt az 1-0-s megérdemelt Illés Akadémia-siker.
Korábban is említettem: akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki jó teljesítményt nyújt, kezdeményezően, tudatosan és szenvedéllyel futballozunk. Ez ma megvalósult! Labdaszerzésben nagy nyomást tettünk az ellenfélre, labdabirtoklásban voltak egyéni megvillanásaink és kombinatív játék rukkoltunk ki, amiből voltak helyzeteink. A bajnokság legjobb csapatát, az eddig veretlen ETO-t sikerült megverni, gratulálok a játékosaimnak
– nyilatkozta Biegner Dániel vezetőedző.