Az Illés Akadémia U11 a széllel is megbirkózott

Az Illés Akadémia U11 a széllel is megbirkózott

Faggyas Milán együttese 90 percet futballozott.

Az újabb bajnoki forduló Újperintbe szólította az Illés Akadémia U11-eseit. Faggyas Milán a Kiss Benedek – Majlinger Máté, Lengyel Ágoston, Hányi Bálint, Bangó Benedek, Molnár Bálint, Baranyai Borisz, Poszavecz Lénárd, Tóth Noel összetételű kerettel játszott ma. A körülményekre legjellemzőbb jelenet az volt, hogy a rendkívül erős miatt szél miatt a szülők fogták meg a kaput, hogy ne boruljon fel.

Eredményeink:

Király SE – Illés Akadémia 0–0

Illés Akadémia – Veszprémi FC USE 9–1

Illés Akadémia – Zalaegerszeg 2–2

A mai napon újabb Bozsik-tornán szerepeltünk: műfű volt a játéktér, emellett pedig orkán erejű szél nehezítette a játékot. 30 perces mérkőzésekben egyeztünk meg, térfélcsere nélkül. Az első meccsen szembeszéllel játszottunk, temérdek mennyiségű helyzetet alakítottunk és hagytunk is ki. A héten gyakoroltuk a kapu előtti szituációkat – érvényes találatot azonban nem szereztünk, 0–0 lett az első találkozó. Bemelegedtünk, és a görcsösség is oldódott a Veszprém ellen: 9–1-re nyertünk, a játékunk is teljesen rendben volt. Picit talán bele is langyosodtunk, túlontúl domináltunk. A harmadik meccsen egy agresszív együttes volt az ellenfelünk, akik fizikálisan erősebbek voltak, magasabbak voltak. Jó iramú meccsen 2–2-es döntetlent játszottunk, ami jó gyakorlás volt és jó lezárása is napnak. Sikeresnek ítélem meg ezt a fordulót, a srácok élvezték a futballt, kifutották magukat – örülök, ha szólnak a gyerekek, hogy cserét kérnék, mert ez azt jelenti, hogy odateszik magukat és 100%-ot produkálnak – ezt is kérem egyébként tőlük, azaz szívvel-lélekkel futballozzunk. Ez ma megtörtént, ezért pozitívan zártuk a napot

– nyilatkozta Faggyas Milán a fordulót követően.