Az Illés Akadémia legfiatalabb válogatottjai: Derényi Alíz és Mogyoróssy Zora

Az Illés Akadémia legfiatalabb válogatottjai: Derényi Alíz és Mogyoróssy Zora

Az U15-ös leányválogatottban ketten is viselték a címeres mezt.

A Szanyi Mária által irányított U15-ös leányválogatottba három Illés Akadémia-növendéket hívtak meg: Karancsi Emma sérülés miatt nem utazhatott el, így Derényi Alíz és Mogyoróssy Zora képviselték a szombathelyi utánpótlás-nevelést. Alízzal és Zorával beszélgettünk azt követően, hogy a Szlovákia elleni mérkőzésen bemutatkoztak meggypiros mezben.

Telkiben készültünk a találkozóra, én a Ferencváros középpályásaival, Demeter Reginával és Molnár Lara Lénával voltam egy szobában. A foglalkozások előtt a stáb tájékoztatott bennünket arról, mi is fog történni az adott napon, mit várnak el tőlünk. Az első edzés az ismerkedésről szólt, majd labdatartás és technikai feladatok szerepeltek a programban, kisjátékkal zártunk. A második napon a konditeremben kezdtünk, majd taktikai jellegű edzés következett, ahol a védekezés volt a fókuszban. Délután aztán a foglalkozáson a támadók és a védők külön gyakoroltak, előbbiek a beadásokat és érkezéseket; mi védők pedig a mozgásokat vettük át. A következő nap délelőttje a támadásról szólt, délután pedig csapatépítés következett: bemutattuk a mellettünk ülőket, amin nagyon jól szórakoztunk. A meccsnap délelőttjén sétáltunk egy nagyot, aztán elhangzott a kezdőcsapat névsora, aminek én is tagja voltam. Csapatkapitány-helyettesként külön felhívta a stáb figyelmemet a kommunikációra és a keménységre, igyekeztem ezt végig teljesíteni. A találkozón bal belső védőként szerepeltem: az első negyedórában kapkodott mindkét csapat, gyorsan szabadultunk a labdától, aztán szép lassan megnyugodott mindenki. A szlovákok centerével kellett sok párharcot megvívnom, úgy érzem, túlnyomórészt sikerrel tettem ezt meg. A második félidő legelején szereztük meg a vezetést: a középkezdést nekem gurították hátra, amit én a jobbszélsőnek íveltem fel, onnan a 16-os sarkához került a labda, amit a hosszú sarokba rúgtunk, 1–0. Sajnos ezt lemásolták a szlovákok: az ő középkezdésük után a jobboldalon hozták az akciót és a centerezés után egyenlítettek, ez is lett a végeredmény

– mondta Derényi Alíz.

Két védő: a diósgyőri Puskás Marianna és a pécsi Szögi Nóra voltak a szobatársaim a telki hotelben. Legelőször fizioterápiás vizsgálat volt a programban, majd a bemutatkozás és az edzések következtek. A keddi naptól már a mérkőzésről szólt minden, külön – még egyéni személyes beszélgetés keretében – is felhívták a figyelmet a koncentrációra. Úgy érzem, nem csak a stáb motivált bennünket, hanem mi is egymást. Arról is kaptunk tájékoztatást, hogy minden kerettag pályára fog lépni, a játéklehetőség ideje a mérkőzés menetétől függ majd. Telkiből Gyirmótra utaztunk, ahol már minden elő volt készítve az öltözőben, megnéztük a pályát és kezdődött a bemelegítés: a találkozó játékideje 2X45 perc volt. Kívülről úgy tűnt – mindkét csapat 4–3–3-as felállásban szerepelt – hogy gyors a játék és sok volt az átmenet. 1–1 után inkább előttünk adódtak helyzetek, de nem sikerült ezeket értékesíteni. Én a 80. percben léptem pályára: 6-os pozícióba szálltam be. Úgy tűnt, az ellenfél már fáradt, így a megszerzett labdákat minél gyorsabban kellett a támadószekcióba juttatnom. Végeredményként maradt a döntetlen. A stáb a meccs után felhívta a figyelmet arra a hibára, amiből a gól született, hogy a középkezdés után sokkal nagyobb koncentráció szükséges, de emellett gratuláltak mindenkinek az első közös válogatott-mérkőzéshez

– tekintett vissza a válogatottbeli élményekre Mogyoróssy Zora.

Szeptemberben újabb program vár Szanyi Mária együttesére: az U15-ös leányválogatott nemzetközi tornán fog szerepelni Szlovéniában, ellenfeleink a rendező szlovének mellett Észak-Macedónia és Bulgária lesznek. A meghívottak között ott vannak az Illés Akadémia növendékei: Derényi Alíz, Karancsi Emma és Mogyoróssy Zora is.