Fáradtság ide, hőség oda: nagy győzelmet aratott az Illés Akadémia leány U15.
Illés Akadémia leány U15 – MTK Budapest leány U15 6–1 (3–0)
Illés Aka. leány U15: Vezendi (Szilágyi, 50.) – Mogyoróssy L. (Imre, 50.), Takács J., Derényi, Nistor – Mogyoróssy Z., Széplaki, Karancsi – Heiszter, Petrik (Első, 50.), Horváth A. Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerzők: Heiszter (12., 1–0; 42., 4–0; 49., 5–0; 74., 6–1), Horváth A. (18., 2–0), Petrik (37., 3–0)
A felsőházi rájátszás utolsó fordulójában hazai környezetben fogadtak az MTK Budapest együttesét. A meccs első tíz perce a vendégeké volt, mégis mi szerzetük meg a vezetést egy szép támadás végén Heiszter Hanna révén, 1–0. A 18. percben aztán Horváth Amira labdaszerzés után saját maga váltotta gólra helyzetét, 2–0. Hiába próbálkoztak a budapestiek, a kapu előtt mi voltunk az élesebbek! A 37. percben Karancsi Emma egyéni villanás után levitte a labdát az alapvonal közelébe, a visszagurítását Petrik Zorka vágta a kapuba, 3–0.
A szünet után hamar megtriplázta góljai számát Heiszter Hanna, majd bő egy óra elteltével szépített az MTK, 5–1. Mi hajtottunk még előre, hiszen tudtuk: a hatodik gól egyben a bajnokság 100. Illés Akadémia-találatát is jelentheti. A 74. percben pedig egy szépen kijátszott akció végén Heiszter Hanna tette fel az i-re a pontot, így 6–1-re győztünk!
Küzdöttünk az elemekkel, fáradtak is voltunk, nagy meleg volt, ám összességében teljesen megérdemlik a lányok azt a helyezést, ahol végeztek! A sok munka, idő és energia megtérült – amit tudnak, ahhoz eredmény is társult, gratulálok az egész éves produkciójukhoz és az ezüstéremhez! Örülök, hogy megismételtük a tavalyi eredményt, továbbra is az Illés Akadémia a legjobb vidéki akadémia Magyarországon
– nyilatkozta a mérkőzés után Ferencsik Evelin.