Először kapott ki a rájátszásban az Illés Akadémia leány U15.
Illés Akadémia-Viktória U15 – Ferencváros U15 1–5 (1–4)
Illés Aka.-Viktória U15: Szilágyi (Vezendi, 41.) – Mogyoróssy Z., Derényi, Széplaki, Nistor – Palatin (Petrik, 41.), Karancsi, Sipos-Kiss (Takács J., 50.) – Heiszter (Imre, 41.), Horváth A., Első (Mogyoróssy L., 41.). Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerző: Horváth A. (25., 1–1)
Zöld-fehér rangadónak adott otthont az Illés Akadémia: Ferencsik Evelin tanítványai a bajnokság kezdete óta 100%-os Ferencvárost fogadták. Sajnos volt is olyan érzése a találkozót megtekintőknek, hogy túlontúl tiszteltük a vendégeket. Akik a 24. percben előnybe kerültek, ám nem sokkal a középkezdés után egyenlítettünk! Horváth Amira lépett meg ziccerben és higgadtan lőtt a kapus mellett a hálóba, 1–1. Négy perc elteltével visszavette a vezetést a Fradi, sőt, elrontottuk a játékrész utolsó időszakát, így 4–1-re húztak el a vendégek.
A II. félidőben igyekeztünk faragni a különbségen. Sipos-Kiss Virág pontos beadása után a csereként beállt Petrik Zorka a szép támadás remek lövéssel fejezte be, a kapufa ezúttal a Ferencvárost segítette ki. A hajrában újfent a fővárosiak találtak be, így 5–1-re győztek és matematikailag is biztossá vált a bajnoki címük.
Az eredmény ellenére nem volt ennyire egyoldalú a mérkőzés: mi tényleg fociztunk, ők pedig bizony a gólokat rúgták. Egyéni hibából kaptunk három találatot is, ez pedig rányomta bélyegét az egész meccsre. Sajnos az első félidőben többen csak szurkoltak a pályán, a focit pedig gólra játsszák. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy bemutatjuk, miképpen tudtunk valójában is játszani! Összességében nem vagyok szomorú, gratulálok a Fradinak a bajnoki címhez
– értékelt a mérkőzést követően Ferencsik Evelin.