A zöld-fehérek U14-es csatáját a győriek nyerték meg.
ETO FC Győr U14 – Illés Akadémia U14 2–1 (2–1)
Illés Aka. U14: Pálla – Tóth-Hencsey, Hányi B., Szukics, Tóth B. (Kőrösi, 54.) – Német (Babos, 54.), Németh L. – Simon B. (Varga V. L., 41.), Lengyel, Varga M. (Őri, 54.) – Novák B. Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Német (28., 1–1)
Utolsó idei idegenbeli találkozójára Győrbe utazott az Illés Akadémia U14. Sátori Barnabás legénysége kezdet jobban, mégis egy középre adott labdát után a 11-es pontról ellőtt labda valahogy becsorgott az alsó sarokba, amivel az ETO került előnybe. Még nagyobb fölénybe kerültünk ezek után és a 28. percben egyenlítettünk is! Német Ádám 25 méterről nagy gólt rúgott, 1–1. Nem változott a játék képe, a Rába-parti kapu előtt zajlott a játék, ám egy oldalszabadrúgást követően mégis visszavették az előnyüket a hazaiak, így 2–1-es állásnál mentünk szünetre.
A szünet után továbbra is mi kezdeményeztünk többet, mentünk előre az egyenlítésért. Egyre több kockázatot vállaltunk, két kontra végén akár el is dönthette volna a meccset az ETO, ám a helyzeteik kimaradtak. Lengyel Ágoston és Németh Levente is kísérletezett többször is, rajtuk kívül is próbálkoztunk sokat, de nem tudtunk betalálni. A helyzeteivel jobban sáfárkodó ETO nyert végül 2–1-re.
Egyetlen rossz szavam nem lehet a srácokra. A mérkőzés nagy részében mi domináltunk. Mind támadásban, mind védekezésben sokat visszakaptam az edzéseket gyakoroltakból, viszont el kell ismerni, hogy az első félidőben nagyon hatékony volt az ETO, számukra lélektanilag számukra jókor szerezték a góljainkat. Felemeljük a fejünket, kijavítjuk a hibáinkat és az utolsó fordulóban győzelemmel zárjuk le szezont
– nyilatkozta Sátori Barnabás.