Az első félidőben mutatott futball döntött

Az első félidőben mutatott futball döntött

Megkezdődtek a felsőházi küzdelmek az U17-es leányoknál.

Illés Akadémia-Viktória U17 – Puskás Akadémia U17 1–0 (1–0)
Illés Aka.-Viktória U17: Vasi – Kopfensteiner, Schőnig, Lukács – Harmath (Faggyas, 65.), Palatin (Bihari P., 86.), Csanádi, Doncsecz – Sipos-Kiss (Kumánovich, 86.), Dobos (Balla, 65.), Nagy Cs. (Bihari Cs., 65.). Vezetőedző: Balogh Henrietta.
Gólszerző: Nagy Cs. (19., 1–0)

Középső akadémiai leánykorosztályunk, az U17-esek a Puskás Akadémia elleni találkozóval kezdték meg a felsőházi sorozatot, ami hat mérkőzést jelent. Az első félidőben dominálni tudtunk, akár háromgólos is lehetett volna a különbség a két együttes között. Egyszer találtunk be, az azonban szépségdíjas gól lett! A 19. percben Nagy Csenge a balösszekötő helyéről felnézett és 24 méterről átemelte a kissé kintálló kapust, 1–0. Sokszor a vendégek mögé tudtunk kerülni, ám az utolsó passzok hosszúak voltak, le-lecsipkedte ezeket a vendégkapus. Amikor pedig a helyzeteinkből lövőszituáció alakult ki, azokat kihagytuk: Csanádi Kata felső lécet rúgott, Sipos-Kiss Virág és Nagy Csenge próbálkozásai sem jutottak el a kapuba.

Szünet után változtattak a vendégek, többször volt a mi térfelünkön a labda, ám a védekezésünk olajozottan működött, így több gól nem született: győzelemmel rajtoltunk a rájátszásban!

Az első félidőben a futball a mi javunkra szólt, a másodikban pedig a csapatmunka. Utóbbi periódusban a vendégek irányítottak. Immáron ki merem jelenti, elértük, hogy ők reagáltak a mi játékrendszerünkre és nem mi alkalmazkodtunk hozzájuk. Két centerrel rohamoztak a hajrában a felcsútiak, ám mi rengeteget melóztunk, főként középpályán, ez pedig meghozta az eredményét és szép győzelmet aratva mehetünk a húsvéti ünnepekre

– nyilatkozta Balogh Henrietta.