Az első fecske után jött a nyár

Az első fecske után jött a nyár

Skriba Máté minden kétséget kizáróan arany betűkkel írta be a nevét az Illés Akadémia történetét feldolgozó almanachba, ugyanis ő volt az első olyan játékos, aki a szombathelyi utánpótlásképző centrum képviseletében pályára léphetett a Haladás NB I-es csapatában. Szerencsére az első fecske nyarat csinált, mivel őt követően több tucatnyi akadémista mutatkozhatott be a Hali élvonalbeli együttesében.

Az Újpest ellen debütálhattam az élvonalban 2009. március 13-án. Sajnos a meccset elveszítettük, így nem igazán volt okom az ünneplésre, pedig azon a napom van a születésnapom is… Készültem egy tortával is a mérkőzésre, de azt később az akadémián ettük meg a srácokkal. Ettől függetlenül egy örök emlék marad nekem az a találkozó.

Mennyire volt váratlan a számodra, hogy Csertői Aurél azon a meccsen pályára küldött?

Előtte már többször is bekerültem a keretbe, de pályára nem léphettem. Egyébiránt a Haladásnak akkor igen erős csapata volt, már a kispadra is nagy öröm volt leülni. Akár szerencsének is mondhatom azt, hogy az Illésről én játszhattam elsőként a Hali NB I-es együttesében, mert kortársaim közül akár Kiskokó, avagy Ugrai Roli is lehetett volna az első. Egyébként ők nem sokkal utánam pályára is léptek az élvonalban.

A svédországi Borasban volt először kezdő a Haladásban a támadó középpályás

Az elhangzott nevekből arra lehet következtetni, hogy igen erős volt az 1992-es korosztály az Illés Akadémián.

Ez egyértelműen igaz. Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik, de volt olyan korosztályos válogatott, melynek a 18-as keretében 12-en voltunk az Illésről. Azaz volt legalább egy olyan poszt, amire mi két játékost is adtunk. Azt hiszem ez összességében óriási dolognak mondható.

Nem csoda, hogy ez a remek csapat a 2010/2011-es szezonban a harmadik helyen végzett az U19-es I. osztályú bajnokságban. Csupán a Honvéd és az MTK tudott benneteket megelőzni.

Ez egy kicsit csalóka dolog, mert ha minden meccsen a legerősebb összeállításban szerepelünk, akkor szerintem magabiztosan nyertük volna meg a bajnokságot. De akkor is a felnőtt gárda élvezte a prioritást, így sokszor a legjobbjaink nem játszottak vissza az U19-be.

Szombathelyen ért véget a 2009-es európai kaland: itthon 0–0-át játszott a Haladás az Elfsborggal

Mi lehetett a sikeretek titka?

Mi az Illés Akadémián úgy éltünk, mint egy nagycsalád. Ebbe beletartoztak a vezetők, az edzők, a nevelőtanárok és mi labdarúgók is. Remek közösség volt, nagyon tehetséges játékosokkal. Nem túlzás azt mondani, hogy mi ott tanultunk meg focizni. Emellett pedig életre szóló barátságok is kötődtek. Sokakkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Egész életemet, pályafutásomat meghatározta az ott eltöltött 4-5 esztendő.

Manapság viszont a pályán nem igen találkozhatsz az egykori társakkal sem.

Sajnos egy ez nagyon speciális helyzet. Nem tudom, hogy a koronavírus-járvány miatt lesz-e folytatása a bajnokságoknak. Mi itt a sárvári csapatnál lelkiismeretesen készülünk. Persze mindenki úgy, ahogy a lehetőségei megengedik. Én sokat futok, biciklizek. Megpróbálok jó állapotban maradni az esetleges folytatásra.

[alert icon=”” type=”general” ]

Skriba Máté Celldömölkön született 1992. március 13-án. Tagja volt az Illés Akadémia első évfolyamának. Az első bajnoki szezonjában, az U15-ös bajnokságban 12 meccsen 18-szor volt eredményes. Még nem volt 16 éves, amikor már az U19-es küzdelemsorozatban szerepelt az Illés Akadémia együttesével: itt 15 találkozón 20 gól fűződött a nevéhez. A felnőttek között az NB III-as Haladásban 2008. augusztus 20-án játszott először, de nem kellett sokat várni arra, hogy a „nagyok” között is szerepelhessen. 2008. október 15-én a Ligakupában kezdőként lépett pályára a Pápa ellen, és az 5–2-es Haladás-győzelemmel végződő találkozón ő szerezte a zöld-fehérek második gólját. A 17. születésnapján, 2009. március 13-án debütált az NB I-ben az Újpest ellen, amit ebben a bajnokságban még 8 találkozó követett, mindegyik alkalommal csereként. A zöld-fehérekkel a 2008/2009-es kiírás végén bronzérmet ünnepelhetett. Egyike azon keveseknek, aki mind a négy Európa Liga-találkozón pályára léphetett, sőt, Skriba Máté is elmondhatja magáról, hogy előbb volt kezdőjátékos az Európa Ligában, mint az NB I-ben! Előbbire 2009. július 16-án a svédországi Borasban került sor, míg utóbbira 2009. augusztus 2-án, Kaposváron. A Haladásban lejátszott 23 első osztályú találkozón után elfogadta az MTK invitálását (az NB I-ben kétszer játszott a kék-fehérek mezében), majd visszakerült Szombathelyre, ahol még négyszer kapott lehetőséget a legjobbak között. Egy szezont futballozott Tatabányán az NB II-ben (24/4), majd egy újabbat Ajkán (24/3). Azóta az NB III-ban játszik: Veszprémben (13/2), a Budafok-Újbudában (38/14) és ismét Ajkán (25/3), majd Pápán (16/4). 2018 nyara óta a Sárvár FC-ben szerepel, ahol eddig 46 találkozón 13-szor talált be a támadó középpályás.

[/alert]

A nyitókép forrása: [button link=”” target=”_self” color=”” bgcolor=”” size=”small” ]www.haladasfc.hu[/button]