Az Illés Akadémia stábjából Fazekas Norbert tartott prezentációt.
Bevezetés az adat- és videóelemzésbe a nemzetközi labdarúgásban címmel hirdetett tanfolyamot a Vagency Agency. Ennek keretében már második alkalommal tartott előadást Fazekas Norbert, az Illés Akadémia elemzőedzője.
Még az első alkalommal ismertettem az Illés Akadémia misszióját, kiemelve az általunk képviselt érzelmes játékot, a labdabirtoklásra törekvést, a szenvedélyes futballt és a kezdeményezőkészséget. Ezúttal a kisvárdai és a Ferencvárosnál dolgozó elemzőedzővel együtt érkeztünk Zalaegerszegre az oktatásra. A prezentációmban azt bontottam ki a hallgatóknak, hogy az Illés Akadémián milyen feladatokat végzünk elemzőedzőként, mi is az az irányvonal, amit mi képviselünk. Ez érinti az edzői tevékenységben való szerepet; másodikként az alapfeladatunkat, azaz a videóelemzői teendőket; harmadsorban pedig azt, hogy adatok használatával milyen visszacsatolást kapunk és mennyit tudunk hozzátenni az egyének fejlesztéséhez. Összességében pedig milyen szerepünk van abban, hogy a játékosok – mint egyének – az utánpótlásképzés során minél szélesebb képzést kapjanak
– mondta az előadásra visszatekintve Fazekas Norbert.
Ötödik éve dolgoznak elemzőedzők az Illés Akadémián: a Bánfalvi Zsolt által irányított csapatmunka során komoly szerepet töltenek be a stábban, „használja” őket a szakma és folyamatosan hozzájárulnak munkájukkal az egyének fejlődéséhez.