Az 11teamsports, a Bestrong és az Illés Akadémia bemutatja: a hónap legjobb játékosa

Az 11teamsports, a Bestrong és az Illés Akadémia bemutatja: a hónap legjobb játékosa

Utánpótlás-nevelő centrumunk két világcég, az 11teamsports és a Bestrong támogatásával 2023-ban kiosztja a hónap legjobb játékosa címeket.

A Nyugat-magyarországi Utánpótlás-nevelési Centrum étteremében gyűltek össze akadémiai korosztályaink. A fiúknál az U15-ös, az U16-os, az U17-es és az U19-es, míg a leányoknál az U15-ös, az U17-es és az U19-es csapatok. Illés Béla, akadémiánk alapító-igazgatója kiemelte, hogy partnereinkkel, az 11teamsports-cal és a Bestronggal közösen született döntés arról, hogy 2023-ban kiosztjuk a hónap legjobb játékosa címeket. Bakos Roland szakmai igazgató pedig beszámolt a döntésről, miszerint a januárban nyújtott edzésprodukció és mérkőzésteljesítmény alapján az Illés Akadémia legjobb fiú játékosa, Mohos Barnabás volt! Barni az U19-es csapat támadó szellemű játékosa, aki nemrégiben élete első profi szerződését is aláírhatta a Szombathelyi Haladás együttesénél, valamint meghívást kapott az U18-as válogatottba is.

Csertői-Juhász Anita, az Illés Akadémia női részlegének akadémiaigazgatója mesélt a döntés hátteréről, arról a kellemes teherről, hogy milyen nehéz volt a választást meghozni, hiszen sok kiváló produkciót nyújtó játékos szerepelt a jelöltek között. Simon Enikő januárban is példaértékű munkát végzett. Kreativitása, remek cselezőképessége mellett, nagyon elhivatott, profi mentalitású játékos. Egyre többször kap lehetőséget az U19-es csapatban is, ahol mindig igyekszik a legjobb tudása szerint teljesíteni, saját korosztályában pedig duplán akar bizonyítani. Az alázatos, kemény munka meghozta gyümölcsét és bízunk benne, hogy ez a díj méltó visszaigazolás Enikőnek: jó úton jár!

A hónap legjobbjai díszes, nevükkel gravírozott serleget kaptak, valamint 50.000 forint értékű sporteszközökre-sportfelszerelésekre beváltható utalványt az 11teamsports és a Bestrong jóvoltából. Emellett pedig fényképük felkerült az épületünk lobbyjában található „A hónap legjobb játékosa” tablójára, ami hirdeti a 2023-as esztendő legkiválóbban teljesítő labdarúgóit és motiválja növendékeinket.

Facebook- és Instagram-oldalunkon nyilatkoztak az első díjazottak is!