Megkezdőtek a bajnoki küzdelmek a leány U12-es csapatunk számára is.
Biró Viktória, Király Elina, Kontics Emma, Körmendi Léna, Molnáros Emma, Szabó Lili, Szakmeiszter Dorina, Zsifkovics Hanna Lotti és Ámon Hanna alkották az Illés Akadémia leány U12-es csapatának keretét a első bajnoki fordulóban. Szandi Gábor együttese Győrbe utazott, ahol a rendező ETO FC Győr, az SC Sopron és a Pápai ELC csapataival mérte össze erejét. Egy-egy mérkőzés 25 percig tartott.
Őszintén szólva pozitív értelemben meglepett a csapat. Előzetesen nem gondoltam, hogy már az első fordulóban ilyen szervezett, koncentrált játékot nyújtanak a lányok, hiszen több új játékos is érkezett hozzánk, illetve jónéhányan korosztályt váltottak. Amiket gyakoroltunk a felkészülés és a heti edzések során és elterveztünk, azt nagymértékben sikerült a pályán megvalósítani. Védekezésünk stabil volt, a párharcokat rendre megnyertük, támadójátékban jó döntéseket hoztunk, helyzetkihasználásunk működött. Ezek mellett jól reagáltunk le a különböző játékhelyzeteket és többnyire nyomás alatt tudtuk tartani ellenfeleinket. A kapott góloknál elkövetett helyezkedési hibákat átbeszéltük. Külön nem szeretnék kiemelni senkit, mindenki átlag feletti teljesítményt nyújtott, gratulálok
– nyilatkozta a vezetőedző, Szandi Gábor.