Az Illés Akadémia növendéke két találkozón is szerepelt az Európa-bajnoki selejtezőn.
A török riviéra volt a helyszíne a női U17-es válogatottak Európa-bajnoki selejtezőinek: a négycsapatos csoportban a tét az első három hely valamelyikének megszerzése, ezzel együtt az A ligában maradás kivívása volt számunkra. Gajdóczi Tibor szövetségi edző akadémiánkról Alasz Hannát hívta meg a válogatottba.
Hogyan alakult a felkészülés a mérkőzésekre?
Szokás szerint Telki volt a találkozásunk első helyszíne, ám itt csak egy rövid időt töltöttünk és egy éjszaka után Bécsbe buszoztunk, ahonnan Antalya felé vettük az irányt. Először jártam Törökországban: nem csak az időjárás volt pazar, hanem a szálloda és kiszolgálás is. Hanász Vanda, a Ferencváros védekező középpályása volt a szobatársam. Három ellenféllel találkoztunk, sorrendben Svájccal, Lengyelországgal és Törökországgal: mindig csak és kizárólag az adott ellenfélre készültünk.
Svájc volt az első ellenfél, ezen a mérkőzésen kezdőként szerepeltél.
Nagy büszkeséggel tölt el mindig, ha szerepelhetek a válogatottban, az pedig még inkább, hogy kezdőként. Tudtuk, hogy az első meccsen – Svájc ellen – a nagyobb hangsúlyt a védekezésre kell fektetnünk. Ebben a játékban benne volt, hogy a társak ránk, centerekre íveljék fel a labdát, ami tulajdonképpen működött is. Volt egy igazán nagy helyzetem is, de sajnos kimaradt: a két belső védő között megtoltam a labdát, leráztam őket, kicseleztem a kapust, majd kicsit kisodródva a tettem kapura a labdát, ám az egyik belső védő visszaért és becsúszva kikanalazta a gólvonalról. Fizikálisan nagyon jók voltak, ám a tempót tartottuk végig. A 0–2 ellenére úgy érzem, ezen a meccsen nem érdemeltünk vereséget.
Következtek a lengyelek, akik a tavalyi Európa-bajnokságon a dobogó alsó fokán zártak.
A lengyelek ellen szélsőként játszottam – nehezebb volt ez a pozíció, mint az általam megszokott, ám ezt is igyekeztem megoldani. 2–1-es lengyel vezetésnél szálltam be: nem volt idő sétálgatásra, nagy volt az iram, muszáj volt azonnal felvenni a ritmust. Támadtunk, nyomást helyeztünk rájuk, ők kontrákra rendezkedtek be. Hiába voltunk ekkor fölényben, nem tudtunk betalálni.
Az eredmények alapján a harmadik meccsen dőlt el a csoport harmadik helyének sorsa.
A törökök ellen a meccs eleje fordulatokban gazdag volt: megszereztük a vezetést, ám egyenlítettek a hazaiak, aztán 11-est is kaptak, amit a kapusunk hárított, azonban a szögletből azonnal betaláltak, 1–2. Még a szünetig megfordítottuk az eredményt, végül pedig 5–2-re nyertünk: ezen a találkozón nem játszottam.
Kaptatok-e visszajelzést a szakvezetésről?
Alapvetően úgy éreztem, hogy jó focit játszottunk végig – az edzők pedig azt mondták, hogy büszkék ránk és kérik, őrizzük meg ezt a mentalitásunkat. Csapatként nagyot küzdöttünk, fontosok voltunk és vagyunk egymásnak.
