A vizes pályán sem csúsztunk el

A vizes pályán sem csúsztunk el

Három hasznos meccset játszott le veretlenül U10-es csapatunk.

A Faggyas Milán és Szabó Róbert alkotta szakmai stábunk a Hende Noel – Rajos Ádin, Tóth Dávid, Sömenek Bálint, Novák Benett, Papp Olivér, Vigh Olivér, Kalmár Kornél, Dávid Marcell és Angler Noé alkotta kerettel utazott Győrbe, ahol az ősz utolsó bajnoki fordulójában az ETO FC, valamint az Okos-Foci Műhely csapataival mérte össze a tudását, felkészültségét U10-es együttesünk. Vendégként még a Dunaszerdahelyi AC is szerepelt a tornán, így valamennyi gárda 3-3 egyenként 35 perces mérkőzést játszott. A mieink végül veretlenül zárták a napot, bár a vizes fűvel alaposan meg kellett küzdeniük focistapalántáinknak.

Ahhoz képest, hogy november vége van, kifejezetten kellemes időjárásban volt részünk. Viszont a csúszós pálya komoly kihívás elé állított minden csapatot. Próbáltam felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy a nem éppen ideális játéktér miatt kemény passzokkal játszanak. Ez hellyel-közzel sikerült is. Próbálkoztunk, harcoltunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, és gólokat is szép számban szereztünk. Igyekeztünk nagy területen futballozni. Úgy érzem, hogy a srácok kihoztak magukból mindent, amit a körülmények megengedtek. Mindenki sok játéklehetőséget kapott, méghozzá úgy, hogy több poszton is szerepeltettem a gyerekeket

– összegezte tapasztalatait Faggyas Milán.