A szezon utolsó hazai mérkőzésén a tabella élére álltunk

A szezon utolsó hazai mérkőzésén a tabella élére álltunk

U19-es leányaink az ETO FC Győr ellen nyertek a Haladás Sportkomplexumban.

Illés Akadémia-Viktória U19 – ETO FC Győr U19 2–1 (0–1)
Illés Aka.-Viktoria U19:
Gévay – Németh M. , Kováts (Németh N. 80.) , Rugovics, Németh A. (Pálmai E. 72.)  – Pálfy B. (Németh Zs. P. 46.), Csizmadia Zs., Varró V. (Szabó L. 72.) – Kiss-Lantos H. (Simon F. 72.) , Feketevízi T. (Varga B. 46.), Nagy D. (Szalay J. 80.). Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Varró V. (59., 1–1), Kiss-Lantos H. (61., 2–1)

Rendhagyó időpontban, kedden délután kezdte meg a felsőházi rájátszás második körét Tebeli György vezette U19-es csapatunk. Az ETO FC Győr elleni találkozón kissé óvatos kezdés után fokozatosan ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél és bátrabban, kezdeményezőbben futballoztunk. A vendégek főként a védekezésre összpontosítottak, éppen ezért nem volt könnyű dolgunk. Ha középen nem ment, próbáltuk a széleket megjátszani, beadásokkal veszélyeztetni, de nem akart összejönni a vezető találat. A 40. percben aztán érvényesült a futball „törvényszerűsége”: ami hazai oldalon nem ment be, az a vendég oldalon igen, Rozs Fanni révén a fehérmezesek szerezték meg a vezetést. A pihenő alatt aztán sikerült rendezni a sorainkat, továbbra is mi domináltunk és a fölény az 59. percben már gólban is megmutatkozott: egy remek Varró Vera-átlövés után 1–1-re módosult az állás. A vendégek szinte még fel sem ocsúdtak a bekapott gól után, amikor Kiss-Lantos Hanna szerzett gólt: támadónk egy jobb oldalról bepasszolt labdát gurított el higgadtan a kapus mellett, 2–1 volt ide. Az előny birtokában is lendületben maradtunk, szépen építettük a támadásainkat, az utolsó passzokba, mozzanatokba azonban rendre hiba csúszott. Újabb gólt már nem sikerült szerezni, de nyertünk, három ponttal gazdagodtunk, ami azt jelenti, hogy visszavettük a tabella első helyét, és innen várhatjuk az FTC-Telekom elleni szombati, idegenbeli összecsapást.

Nagyon örülök a három pontnak és a győzelemnek, de azért azt láthattuk, hogy tompák, fáradtak voltunk. A hétvégén a csapatból sokan a diákolimpián vettek részt, ez érződött is rajtuk. Ennek ellenére már az első félidőben akár több góllal is vezethettünk volna, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kihagyott lehetőségeket megbüntették a győriek és ők kerültek előnybe. A második játékrész elején viszonylag gyorsan fordítani tudtunk, és még utána is lőhettünk volna gólt, gólokat. Fölényben játszottunk, de a 2–1-es eredmény nem volt életbiztosítás. A lényeg, hogy itthon tartottuk a három pontot, és az utolsó két forduló előtt, ha csak egy ponttal is, de vezetjük a tabellát. Németh Adélt és Németh Mirtillt szeretném kiemelni, nagyon sokat tettek hozzá a csapat játékához, de mindenkinek a teljesítményére szükség volt a sikerhez. Négy napunk van a következő mérkőzésig, megpróbálunk frissíteni, és a lehető legjobb állapotban utazni az FTC-hez

– fogalmazott Tebeli György.