A szerencsésebb csapat nyerte a meccset

A szerencsésebb csapat nyerte a meccset

Ugyan végig mezőnyfölényben játszott U17-es csapatunk, ám egy utolsó pillanatokban esett találattal a fehérváriak győztek 2–1-re.

Illés Akadémia U17 – MOL Fehérvár FC U17 1–2 (0–0)
Illés Aka. U17:
Kostyák – Baján, Bodrogi, Deme – Smeringa  (László, 61.), Bolla B., Horváth A., Wolf (Palkó, 61.) – Bonchis (Sabia, 75.), Takács-Földes (Csörnyei, 61.), Lehel (Bíró, 61.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző:
Bolla B. (65., 1–1)

A szeles, az évszakhoz képest kifejezetten hűvös időben lejátszott mérkőzés első negyed órájában két helyzet adódott akadémistáink előtt: előbb Bonchis Olivér beadása után Bolla Bálint fejelt kapu mellé, majd Lehel Roland szabadrúgását követően Bodrogi Bence tette meg ugyanezt. A folytatás viszont már nem hozott komolyabb lehetőségeket. Ugyan a mieink birtokolták többet és a labdát és sokszor sikerült a széleken megbontanunk az ellenfél védelmét, ám a kapura nem voltunk veszélyesek, így pedig a szünetben is 0–0-ra álltak a küzdő felek.

Térfélcsere után is inkább Kovács László és Nagy József tanítványai domináltak, éppen ezért mondhatni teljesen váratlanul jött a vendégek vezetőgólja: a 60. percben egy jobbról érkező szabadrúgás után a hosszú oldalon helyezkedő Csala Márkó fejelt a kapunkba. Szerencsére nem kellett sokat várni az egyenlítésünkre, ugyanis a 65. minutumban Bolla Bálint csúsztatta Bíró Zsolt beadását a hálóba. Ezt követően szinte a levegőben lógott az újabb találatunk: Bíró Zsolt beíveléséből Palkó Áron fejelt remekül kapura, ám a fehérvári hálóőr bravúrral védeni tudott, majd a rendkívül agilisan futballozó Bíró Zsolt egy labdaszerzést követően lőtt nem sokkal a bal felső sarok mellé. Ezt követően Sabia Rocco előtt is adódott két helyzet, viszont az eredmény nem változott. Sajnos a derbi utolsó pillanataiban másként alakultak a dolgok: Ambach Arnold 20 méterről bombázott a kapunk bal alsó sarkába és ezzel ki is alakította a 2–1-es végeredményt.

Úgy gondolom, hogy ismét egy jó mérkőzést játszottunk. Mezőnyfölényben voltunk, labdabirtoklásban és a párharcok megnyerésében is az ellenfél fölé tudtunk nőni. Ez pedig helyzetekben is megnyilvánult, de sajnos az utolsó pillanatokban rendre rossz döntéseket hoztunk. Meglátásom szerint végig nagy iramot diktáltunk. Viszont a futballban a mezőnyfölényért nem jár pont. Végül a szerencsésebb csapat nyerte a mérkőzést, de ettől függetlenül gratuláltam a mieinknek, mert olyan úton járunk, ami előrevisz. Amit most a szerencse elvett tőlünk, azt – ha továbbra is így küzdünk, akkor – remélhetőleg vissza is fogjuk kapni

– nyilatkozta a derbit követően Kovács László vezetőedző.