A pozitívumokat kell megragadnunk

A pozitívumokat kell megragadnunk

Háromszor is betalált idegenben az Illés Akadémia U16.

Puskás Akadémia U16 – Illés Akadémia U16 5–3 (4–1)
Illés Aka. U16:
Rapali – Mórocz, Harkály, Hányi D. (Pintér, 46.), Bock – Víg-Tamás (Hende M., 82.), Mihály – Balla (Zsuppán, 46.), Tóth K. (Börczi, 60.), Gombás – Szabó B. (Churchward, 82.). Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző: Gombás (15., 1–1; 76., 11-esből, 5–2; 81., 11-esből, 5–3)

A felcsúti túrán rögtön ajándékoztunk egy gólt a hazaiaknak: a 20. másodpercben egy egyéni hibát követően a kék-sárgák kerültek előnybe, ám az első negyedóra végén kiegyenlítettünk: eredményes volt a magas letámadásunk, Gombás Levente 20 méterről pedig szép mozdulattal lőtt a kapuba, 1–1. A 23-28. percek közötti rövidzárlatunkat kegyetlenül kihasználta a Puskás Akadémia. 1–1 után hiába lett kiegyenlített a meccs, egy elkerülhető gól, egy egyéni hiba és türelmetlenség okozta 11-es miatt 4–1-re húztak el a Fejér vármegyeiek.

A második félidőben gyakorlatilag a mi fölényünkben zajlott. Mi birtokoltuk jóval többet a labdát, irányítottuk a találkozót. Ennek ellenére a 73. percben betaláltak a hazaiak, ám mi nem adtuk fel, és öt perc alatt Gombás Levente kétszer is büntetőt harcolt ki, amit mindkétszer magabiztosan értékesített is, így 5–3-as vereséggel kezdődött meg számunkra a tavaszi szezon.

Összességében a játék képe rendben volt, fegyelmezettek voltunk, az egyéni hibák redukálásra van szükség, hogy ne kapjunk a maihoz hasonló gólokat. Szünetben arról beszéltünk, hogy nyerjük meg a második félidőt: vissza is jöttünk a meccs, ez a periódus abszolút jól nézett ki, akár még szorosabb is lehetett volna az eredmény. Az építkezésünk jól nézett ki, voltak bőven kidolgozott lehetőségeink, azaz a vereség ellenére voltak bőven pozitívumai ennek a mérkőzésnek

– nyilatkozta Németh Richárd vezetőedző.