A második félidőben döntött a Haladás Viktória a Budaörs ellen

A második félidőben döntött a Haladás Viktória a Budaörs ellen

A szombathelyiek 2–0-s győzelemmel hangoltak az Astra elleni összecsapásra.

Vasárnap délután Budaörsön lépett pályára a Simple Női Liga 2. fordulójában a Haladás Viktória együttese. A zöld-fehérek kezdőcsapatában most is helyet kapott több növendékünk is, ezúttal Dobó-Nagy Boglárka, Pintér Tekla, Németh Adél, valamint Németh Mirtill volt pályán a kezdő sípszó pillanatában, Varró Veronika, Csáki Eszter, Csejtei Emília, Nagy Dorottya, Gravencz Gréta, valamint Novák Luca pedig csereként várt bevetésre. A szombathelyi lehetőségeket és fölényt igen, gólt azonban nem hozó első játékrész után Nagy Dorottya, Csejtei Emília, Varró Veronika, valamint Csáki Eszter is lehetőséget kapott, a vasiak pedig Marlo Sweatman, valamint a szintén csereként beálló, az élvonalban első találatát jegyző Csizmadia Zsófia góljaival 2–0-s győzelmet arattak. Markó Edina együttese a következő fordulóban hazai környezetben lép pályára, szeptember 2-án 16 órás kezdettel az Astra gárdája látogat Szombathelyre.