Kiváló 80 percet produkáltak a felek: ebből mi jöttünk ki győztesen!
Illés Akadémia U13 – Videoton FC U13 4–3 (1–1, 2–1, 1–0, 0–1)
Illés Aka. U13: Hende N. – Sömenek, Horváth D., Tóth P., Dominek – Rajos, Molnár B., Papp O. – Dávid. Cserék: Sóvári – Szabó Z., Novák B., Tóth D., Németh Á., Erdélyi, Német B. Vezetőedző: Biegner Dániel.
Gólszerzők: Molnár B. (16., 1–0), Erdélyi (23., 2–1; 28., 3–1), Rajos (49., 4–2)
Rendkívül szoros meccseket vívtak egymással a csapatok az idei szezonban. Győztünk 4–3-ra idegenben és 2–0-ra itthon, míg a legutóbbi összecsapást a fehérváriak nyerték meg 2–1-re.
Jobban kezdett a Videoton, de idővel egyre szebb dolgokat műveltünk és egy bal oldali kényszerítőzés után Dávid Marcell és Molnár Bálint játszott össze: utóbbi a kifelé futó kapust és a visszazáró védőt is átemelte, 1–0. A széleken nagyon gyors játékosai vannak a piros-kékeknek – ezt tudtuk, és egy ilyen elfutás–beadás–érkezés-kombináció révén egyenlítettek a 20. percben, 1–1.
A II. negyed elején nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre! A 23. percben Erdélyi Brendon csípett le egy átadást a védőzónában és a kapus mellett a hálóba helyezett, 2–1. A 28. percben Tóth Dávid–Németh Botond-összjáték után a hosszú oldalra adott beadást Erdélyi Brendon kapásból lőtte a hálóba úgy, hogy a labda a felső kapufáról vágódott oda, 3–1. A 31. percben a fehérváriak centerjáték után kerültek közelebb, 3–2.
A harmadik felvonásból 9 perc telt el, amikor Rajos Ádin szerzett labdát a bal oldalon, és azt a rövid sarokba lőtte, 4–2. Több lehetőségünk is volt az újabb gólra, az akcióink többségét lövéssel fejeztük be, de centik hiányoztak… Nem tudtuk lezárni a meccset és a 77. percben egy lesgyanús bal oldali támadásból betaláltak a Fejér megyeiek, 4–3. Izgalmas lett a vége, volt nagy helyzetük is a fehérváriaknak az egyenlítéshez is, de Sóvári Dávid a rövidről a hosszúra átért, bravúrral hárított, 4–3-ra győztünk az utolsó háromnegyedpályás találkozónkon!
Változatos, lüktető mérkőzést játszottunk, mindkét oldalon rengeteg helyzettel. Nagyszerű lezárása volt mindez az elmúlt két szezonnak! Jó ellenféllel játszottunk kiváló utánpótlásmecset! Játékosaimnak gratulálok, az ellenfélnek pedig jövőre sok sikert kívánok
– nyilatkozta Biegner Dániel.