A helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött Fehérváron

A helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött Fehérváron

Leány U14-es csapatunk nagyon rossz időjárási körülmények között is előnyt tudott szerezni Székesfehérváron, de a hazaiak a második félidőben fordítottak és megnyerték a találkozót.

Fehérvár FC U14 – Haladás-Viktória U14 3–2 (2–2)
Haladás-Viktória U14: Molnár H. – Ferenczi H., Harmath R., Kutasy L., Csarnai Z., Hopp K., Erdélyi Sz., Varga Zs., Simon E. Cserék: Kovács J., Anderle M. Vezetőedző: Gődér Brigitta.
Gólszerző: Simon E. (2)

A koronavírusos megbetegedések, és az azt követően szükséges regeneráció, illetve ellenőrző vizsgálatok miatt, hosszabb szünet után lépett újra pályára U14-es csapatunk – még mindig sok hiányzóval.

Ennek ellenére a lányok jól kezdték a székesfehérvári találkozót, az esős, viharos idő ellenére is nagy kedvvel játszottak. A találkozó első húsz percében a Haladás-Viktória nem csak fölényben tudott játszani, de gólokat is szerzett, Gődér Brigitta csapata 2–0-ra vezetett.

A folytatásban azonban egyre jobban futballozott az ellenfél is, kiegyenlítettebbé vált a játék és az egyre jobban fáradó csapatunk ellen a Fehérvár FC lányai gólokat is szereztek, megfordították a mérkőzést.

Leány U14-es csapatunkra egy mérkőzés vár még, pénteken Veszprémben zárják a lányok a szezont.

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, fölényben játszottunk, Simon Enikő két góljával előnyt is szereztünk, azaz minden a lehető legjobban alakult. A folytatásban azonban egyre jobban kiütköztek azok a nehézségek, amelyekkel a legutóbbi hetekben, hónapokban küzdöttünk. Ezzel magyarázható, hogy amikor a Fehérvár fokozta a saját tempóját, mi már nem voltunk képesek újítani, elveszítettük a mérkőzést. Természetesen szerettünk volna nyerni, különösen azután, hogy kétgólos előnyben voltunk, de a legfontosabbnak nem az eredményt tartom, örülök neki, hogy tudtunk játszani. Gratulálok a székesfehérváriaknak a győzelmükhöz

– értékelte a mérkőzést Gődér Brigitta.