Vereség a sportszerű mérkőzésen

Vereség a sportszerű mérkőzésen

Az első félidőben elkövetett hibáinkat könyörtelenül kihasználta az MTK.

MTK Budapest U19 – Illés Akadémia U19 4–1 (3–0)
Illés Aka. U19: Pikács – Szakasics (Szabó B., 46.), Bolla B., Losontin, Erdei – Bécsy, Abért B., Paizs (Menzselejev, 65.) – Bene (Őri B., 82.), Krone (Kopácsi B., 82.), Pljesovszki (Fülöp, 46.). Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerző: Bene (56., 11-esből, 3–1)

A fővárosban folytatódott a bajnoki szezon legidősebb korosztályunk számára: Szűcs János együttese az MTK-hoz utazott. A Hungária körútiak kezdőjében hatan is ott voltak az NB III-ban már pallérozódók közül, míg mi is erős kerettel tudtunk kiállni, így jó mérkőzésre volt kilátás.

A meccs elején hamar hátrányba kerültünk: egy kipattanó labdára a hazaiak reagáltak gyorsabban, 1–0. Húsz perc telt el a meccsből, amikor 11-eshez jutott az MTK, amit értékesítettek is, 2–0. A félidő hajrájához közeledve egy pontrúgás utáni beadásnál a hosszú oldalra szállt át a labda, amiből ismét betaláltak a kék-fehérek, 3–0. Ezt követően visszajöttünk a meccsbe, voltak jó átmeneteink és szép támadásaink, de a szünetig nem tudtunk betalálni.

A II. félidőben is jól kombináltunk és az 56. percben egy kézzel való blokkolás után büntetőt kaptunk mi is, amit Bene Dániel váltott gólra, 3–1. Nem sokkal később a szünetben csereként beálló Szabó Bence lövésénél a kapufa segített a fővárosiakon. A támadásaink közepette egy átmenetből elmentek a hazaiak, amit csak a kapunktól 17 méterre tudtunk megállítani egy szabálytalansággal. A szabadrúgás a hálónkban kötött ki, 4–1. Igor Menzselejev került helyzetbe nem sokkal később, ám ez kimaradt, így nem tudtunk közelebb férkőzni az MTK-hoz és 4–1-es vereséget szenvedtünk. Sportszerűen küzdöttek a felek végig, a játékvezetőnek sárga lapot sem kellett felmutatnia.

A labda elleni védekezésünk nem működött az első játékrészben. Nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, akik tudatos futballt játszottak. Látni kell, hogy nem lehet ekkora előnyt adni az ellenfeleknek, mint, amit mi adunk. Elkerülhető találatokat kaptunk, ezeket a szituációkat mindig megbünteti az ilyen remek erőkből álló gárda. Fociban felvettük a versenyt az II. félidőben, de – a kitűnő szellemű játékvezetés mellett – az MTK megérdemelt győzelmet aratott

– értékelt a mérkőzést követően Szűcs János vezetőedző.