Nem tudott a negyeddöntőbe kerülni az Illés Akadémia U10.
Francsics Máté, Németh Bence, Németh Máté, Fazekas Benedict, Henc Dénes, Könye Gergő, Sákovics Milán, Czeglédi Dávid, Kontics Vencel, Nagy-Szabó Benett összeállításban utazott el Leobersdorfba az Illés Akadémia U10. A mieink kőkemény csoportba kerültek: a rendező NSG Steinfeld mellett két osztrák élcsapat: az SK Rapid Wien és a Sturm Graz, valamint a szlovák rekordbajnok, a pozsonyi Slovan várt ránk. Nagyon sok helyzetet elpuskáztunk, így csak egy pontot gyűjtöttünk be, ezáltal pedig nem jutottunk a negyeddöntőbe ezen a nemzetközi tornán.
Sajnos ma nem tudtunk alkalmazkodni a teremfoci ritmusához. Az összes mérkőzésen gondjaink voltak az agresszivitással, a tempóval, és rengeteg technikai hibával játszottunk. Azokon a mérkőzéseken, ahol volt esélyünk a győzelemre, rengeteg helyzetet hagytunk ki, így pedig nem lehet még a csoportból sem továbbjutni. Amire a szabványméretű pályán van idő és hely, arra itt ma egyik sem olt, ez okozta a legnagyobb problémát a gyerekeknél. Ettől függetlenül küzdeni tudásban és agresszivitásban többet várok tőlük, és a mai napot jövő vasárnap a székesfehérvári tornán szeretnénk kijavítani
– értékelt Hujber Gábor.