Nem csak hasznos, hanem sikeres is volt ez a forduló

Nem csak hasznos, hanem sikeres is volt ez a forduló

Az Illés Akadémia leány U12 is megkezdte a tavaszt: Pápán játszott korosztályunk.

Pápára utazott az Illés Akadémia leány U12: az első bajnoki fordulóban nyolc csapat szerepelt. Az ETO FC Győr, a Pápai ELC, a Foci FC Sárvár, a KSE Győrladamér, a ZTE FC, a Koppányomonostori SE és a Fehérvár FC voltak az ellenfeleink. Mindenki játszott mindenkivel, a találkozók 15 percesek voltak. Szandi Gábor a Csejtey Kornélia, Csejtey Vivien, Milider Zselyke, Molnár Emma, Pap Izabella, Sátori Léna, Szabó Lili, Tóth Emese, Tóth-Herényi Rebeka, Zsivkovics Hanna Lotti összeállítású keretet játszatta.

A hosszúra nyúlt téli időszakot követően a lányok már nagyon várták a bajnokság tavaszi folytatását. Összesen hét találkozót játszottunk, ebből hat alkalommal győztesen hagyhattuk el a pályát. Az elsőn az ETO FC Győr ellen nehezen vettük fel a ritmust, helyzeteink kimaradtak, így ez az összecsapás nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Ezt követően mérkőzésről-mérkőzésre javult a játékunk, szinte az összes összecsapáson mi domináltunk, nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfeleinket. Szemre is tetszetős gólokat szereztünk és végig kezdeményezően játszottunk. Minimális hiányérzetem a labda nélküli mozgásban volt és adódtak a védekezésben helyezkedési hibák, emellett bizonyos szituációkban türelmesebbnek kell lenni játékfelépítésben. Mindent összevetve hasznos, sikeres fordulón vagyunk túl, melyen voltak kimagasló egyéni teljesítmények és csapatként is jól funkcionáltunk

– értékelte a napot Szandi Gábor.