Második fővárosi találkozóján szerepelt ezen a héten az Illés Akadémia U16.
MTK Budapest U16 – Illés Akadémia U16 6–1 (2–0)
Illés Aka. U16: Varga E. – Németh B. (Burzik, 82.), Churchward, Márkus, Szalma – Lakatos (Székely, 82.), Fonnyadt, Módly – Papp M. (Magadics, 63.), Szabó B., Hende M. (Oláh, 46.) Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző: Szabó B. (73., 3–1)
A bajnoki címre is esélyes MTK otthonában léptek pályára Kovács László és Fazekas Norbert U16-osai. A mérkőzés kezdetétől fogva nagy fölényben játszottak a hazaiak, ők irányították a találkozót. A félidő felénél egy büntetőterületen belül történt szituációt követően 11-eshez jutottak a kék-fehérek, amit értékesítettek is, 1–0. Még nagyobb nyomást helyeztek ránk a fővárosiak, hamar meg is szerezték második góljukat. Az ő akaratuk érvényesült ebben a periódusban, sok párharcot veszítettünk, több gólhelyeztük is volt a Hungária körútiaknak.
A II. félidőben rendezni próbáltuk a sorainkat, de a 62. percben így is háromra nőtt a különbség. A 73. percben aztán szépítettünk: Módly Samu ugratta ki Szabó Botondot, aki a jobbösszekötő helyéről indulva már csak a kapussal állt szemben, és szép mozdulattal a jobb felső sarokba emelt, 3–1. A találkozó utolsó negyedórájára elkészültünk az erőnkkel: 8 nap alatt a mai hazautat még nem számolva 1750 km-t utazott a korosztály, így még háromszor betaláltak a hazaiak és megérdemelten győztek 6–1-re.
A hazai nyomást igyekeztünk megfelelő helyeken történő labdaszerzésekkel kompenzálni, ám a bekapott gól után egyértelműen ránk tudta erőltetni akaratát az MTK. Az utolsó negyedórára elfáradtunk: a legutóbbi 8 napban ez volt a harmadik idegenbeli túránk, így ez befolyásolta a realitást. Ettől függetlenül akaraterőben többet vártam a fiúktól: ha sikert akarunk elérni, ebben előre kell lépnünk! Dolgozunk tovább együtt és közösen, megpróbálunk mihamarabb kiegyenesedni! Gratulálok az ellenfelünknek, minden téren fölényben voltak és megérdemelten győztek
– nyilatkozta Kovács László vezetőedző.