Két vállon az FTC! Az U19-esek két gólt rúgva győztek

Két vállon az FTC! Az U19-esek két gólt rúgva győztek

Zöld-fehérek egymást közt: ezúttal szombathelyi pályaválasztással. 

Illés Akadémia U19 – Ferencváros U19 2–0 (1–0)
Illés Aka. U19: Nagy K. – Abért, Tasnádi, Erdei, Szele – Zsiga (Csalló, 46.), Bolla, Hende (Paizs, 46.) – Sági (Vorga, 85.), Menzselejev (Tóth K., 85.), Tóth E. (Szücs, 68.). Szekcióvezető: Bánfalvi Zsolt. 
Gólszerzők: Tóth E. (2., 1–0), Sági (58., 2–0)

Gyors góllal alapozta meg a mérkőzést az Illés Akadémia U19. Bánfalvi Zsolt és Horváth András csapata 80 másodperc alatt előnybe került! A jobb oldalon futott az akciónk, Sági Marcell élesen adott középre, a szituáció során Tóth Erik elé került a labda, aki 6 méterről higgadtan a bal alsóba helyezett, 1–0. A Fradi igyekezett kihozni a labdát, amit sokszor a középpályán szereztünk meg. Amikor ezen túljutottak a fővárosiak, igazán lövőhelyzetbe nem tudtak kerülni, mert a szombathelyi védelem stabilan állt a lábán. A labdaszerzéseket követően két-három alkalommal volt lehetőségünk helyzetbe kerülni, ám a szünetig nem született újabb gól. 

A második játékrészre fordulva a középpályán frissített a stáb, érkezett Paizs László és Csalló Kristóf. Még inkább fölénybe kerültünk a pálya középső zónájában és szűk egy óra elteltével egy formás akció végén megdupláztuk az előnyünket. A bal oldalon Tóth Erik ívelt át a hosszú oldalra, ahol Csalló Kristóf fejjel finoman készítette a labdát a középen érkező Sági Marcellnek, aki 13 méterről jobbal a jobb sarokba lőtt – hiába vetődött a IX. kerületi kapus, nem tudott odaérni a remekül helyezett lövésre, 2–0. A vendégek nem adták fel, ám továbbra is remekül szűrtünk és a megugrásainkban mindig benne volt a veszély. A mieink teljesen megérdemelten győztek és 8 meccs után 12 ponttal állnak, ugyanúgy, mint a harmadik Puskás Akadémia, a negyedik Debrecen és az ötödik Videoton. 

Azokat a területek, amiket a Ferencváros maga után hagyott, a labdaszerzéseket követően jól játszottuk meg és jutottunk oda – főleg a II. félidőre is volt ez jellemző. Itt, ha élesebbek tudunk lenni, akkor nagyobb is lehetett volna a különbség. Ettől függetlenül teljességgel elégedettek nem lehetünk, mert a játékminőséget illetően bőven van még fejlődni velünk. A bátorság és a hozzáállás tetszett, ezek hozták a kimondottan tetszetős akcióinkat is, melyekből kettőt tudtunk gólra váltani

– nyilatkozta Bánfalvi Zsolt.