A mieink remek teljesítménnyel rukkoltak elő és nemzetközi viszonylatban is megmutatták, mire képesek.
Nemzetközi tornára utaztak U11-es korosztályú leányaink, akik Mariborban vettek részt egy rangos, nyolc csapatot felvonultató viadalon. A megmérettetésnek Szandi Gábor és Szabó Gábor a Binder Lilien, Biró Viktória, Kontics Emma, Molnáros Emma, Nagy Felícia, Szabó Lili, Szente Zsófia, Zsifkovics Hanna Lotti összetételű kerettel vágott neki. A lebonyolítás értelmében az együtteseket két négyes csoportra osztották, a mieink a ZNK MK Taborral, a DNK Trbovljéval, valamint a ZNK Mura Nonával kerültek egy kvartettbe. A csoportok negyedik helyezettjei a 7. helyért, a harmadik helyezettek az 5. helyért küzdöttek meg, míg az első két együttes keresztbejátszással döntötte el, hogy kik jutnak a fináléba, s kik lesznek azok, akik majd a bronzmérkőzésen lesznek érdekeltek.
Csapatunk remekül kezdte a viadalt, ugyanis Biró Viktória duplájával, valamint Binder Lilien, és Molnáros Emma találataival magabiztosan, 4–1-re legyőzte a DNK Trbovlje csapatát. A folytatásban a házigazda ZNK MK Tabor következett, s egy gól nélküli döntetlen, így a lányok négy ponttal várhatták a csoport utolsó fordulóját. Ezt egy 3–0-s sikerrel abszolválták, Binder Lilien kettő, Molnáros Emma pedig egy góllal szomorította a ZNK Mura Nona együttesét.
A győzelem azt jelentette, hogy csoportelsőként jutottunk az elődöntőbe, ahol a ZNK Aluminij alakulatával csaptunk össze. A találkozón a mi akaratunk érvényesült, de nem esett gól, nem született döntés, így büntetőpárbajban dőlt el, hogy melyik csapat küzdhet majd meg az aranyéremért. Ebből a ZNK Aluminij jött ki jobban, így leányaink a bronzmérkőzésen tehettek meg mindent, hogy medállal utazhassanak haza. Ez meg is történt, ugyanis Szente Zsófia, Biró Viktória, valamint Molnáros Emma találataival most 3–0-ra felülmúltuk a házigazdát, a csoportkörből már ismerős ZNK MK Tabort.
Csapatunk tehát a gyönyörű harmadik helyet szerezte meg, ráadásul egy különdíjat is bezsebeltünk: Zsifkovics Hanna Lottit választották a torna legjobb kapusának.
Nagyon várták már a gyerekek a szlovéniai tornát, öröm volt nézni őket a pályán. Önbizalommal telve játszottak és a torna minden egyes percét élvezték. Stabilan, fegyelmezetten védekeztünk, mindössze egy gólt kaptunk! Támadójátékunk is működött, sok szép akciót vezettünk, ezekből pedig számos tetszetős gólt értünk el. Az elődöntőt kicsit sajnálom, mert játékban felülmúltuk ellenfelünket, de sajnos a hatméteresek nem nekünk kedveztek. Mindent egybevetve gratulálok az egész csapatnak, nagyon megérdemeltük a bronzérmet
– értékelte a maribori tornát Szandi Gábor edző.