Elementor #26514

Elementor #26514

Fegyelem, megfontoltság, megbízhatóság és hűség – ez az, amire a sport világa megtanított, s ami labdarúgó-pályafutásunk befejezése után, szakmai tapasztalatainkra épülő üzleti vállalkozásainkban is vezérel bennünket. Mindezeket szem előtt tartva fogtunk hozzá, a nevemet viselő futball akadémia alapításába. Az akadémiát, amely terveink szerint a magyar utánpótlás-nevelés egyik fellegvára lesz – a hűség jegyében – egykori sikereim helyszínén, Szombathelyen keltettük életre.

Terveink komolyságát jelzi, hogy 44 százalékos részesedést vásároltunk a Haladás Futball Kft.-ből, s tulajdonosként elsődleges célunk a csapat felsőbb osztályba juttatása. Az Illés Béla Akadémia alappillérévé válhat egy profi, ütőképes Haladásnak azzal, hogy jól képzett, elhivatott, a város iránt hűséget érző utánpótlást nevel. Azok a diákok pedig, akik tehetségük révén külföldre szerződhetnek, messzire viszik az akadémia, és a város hírét.

A szombathelyi önkormányzattal, és a Hermann Ottó Szakképző Iskola támogató együttműködésével fogtunk bele terveink megvalósításába. Az akadémiai szint miatt, hogy minden igényt kielégítve képezhessük a jövendő futballistákat elsődlegesen a tárgyi feltételeket kellett biztosítani.Felújítottunk 11 kollégiumi szobát, egy UEFA előírásnak megfelelő füves nagypályát, egy félpályás gyakorlóteret építettünk az első lépésben.

Folyamatban van egy műfüves nagypálya, egy újabb füves nagypálya építése, s a hozzátartozó megfelelő kiszolgáló létesítményekkel. A közeljövő terveiben újabb kettő nagypálya építése is szerepel. A mai kor elvárásainak megfelelő, vonzó körülményeket biztosítunk a 14-15 éves tehetséges futballistáknak, akiket igyekszünk az ország minden tájáról ide, Szombathelyre csábítani.

Közel kétszáz gyermek közül válogattuk ki azt a 40 ígéretes tanítványt, akik 2007 szeptemberben megkezdték tanulmányaikat Illés Béla akadémián. A négyéves képzés – melyben mindketten részt veszünk – szakmai programját szakértő stábunk állította össze. A diákok a szakmai karrier építése mellett érettségit szereznek, és nyelveket sajátítanak el.

1994

Egyesület

1996. december 2-án Horváth Sándor volt Haladás-játékos saját ötlete alapján és szervezésének eredményeképpen megalakult a Lurkó Utánpótlás Football Club. Az egyesület már óvodás kortól, szakszerű edzői vezetés mellett foglalkozik a focizni szerető gyerekekkel. A Lurkó UFC kiemelt szerepet tölt be Vas megye, illetve Szombathely labdarúgó utánpótlásképzésében. Az egyesületben közel 200, 4 és 12 év közötti gyerek sportol.

 

Kezdeti sikerek

2006-ban az egyesület 10. születésnapján már több, a Lurkóban nevelkedett labdarúgó mutatkozott be a magyar élvonalba illetve Koman Vladimir a Samdoria színeiben a Seria A-ban.

2007

Illés Béla Football Akadémia

Ez volt a továbblépés útja. A mai magyar labdarúgás szakmai és erkölcsi válságában egyre mélyebbre süllyedve a “futottak még” kategóriájába harcolta le magát nemzetközi szinten s a világranglista hátsó harmadába zuhant vissza. A labdarúgás szempontjából Európa élvonalához tartozó országok szakemberei évek óta arra esküsznek, hogy a saját nevelésű focisták képzésével lehet megalapozni egy ország labdarúgását, bajnokságának erejét.

 

Önkormányzati szerepvállalás

AZ ÖNKORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS SEGÍTSÉGÉVEL MŰKÖDŐ AKADÉMIAI RENDSZERŰ UTÁNPÓTLÁSKÉPZÉS. A magyar futball jövője szempontjából, a válságból kivezető lehetséges út a nemzetközi tapasztalatok alapján – az akadémiai formában zajló utánpótlás-nevelés lehet.

 

Cél

Célunk egy olyan labdarúgó-iskola létrehozása, amely a klasszikus labdarúgó életpálya-modell megvalósításával az egyetemes magyar labdarúgás, Vas megye labdarúgása, a Szombathelyi Haladás felnőtt csapata részére minőségi játékosokat képez, a már működő rendszerek értékeinek megtartása mellett.

 

Szakmai szempont

Az Akadémia létrehozása szakmai szempontból is indokolt. A Lurkóból a HVSE-hez átkerülő gyerekek közül többen elhagyták Szombathelyt, és a sokkal jobb feltételeket ajánló klubokhoz-MTK ,Agárd- igazoltak.

 

AKADÉMIA BEINDULÁSA

Az Akadémia beindulásával a Lurkóból átkerülő legjobbak és a névadó Illés Béla vonzására jelentkező hazai és külföldön élő magyar gyerekek beiskolázásával, s remélhetőleg a megvalósuló minőségi munka hatására a Herman Ottó Szakképző Iskola által biztosított csodálatos környezetben egy igazi futballparadicsom jött létre, öregbítve a szombathelyi futball hírét.

 

Előretekintés

Ez megoldhatja a Vas megyei, a szombathelyi felnőtt- és utánpótlás foci létesítménygondjait is.

Tisztelt Sportbarátok!

Szombathelyen immár minden készen áll ahhoz, hogy az Illés Béla Football Akadémia az Magyarország és Európa rangos bajnokságaiba játékosokat biztosítson, s felkészült, jól képzett tanítványaival megalapozza hírnevét a labdarúgó szakmában. Legyen Ön is partnerünk az eljövendő futball-reménységek lehetőséghez juttatásában! Az magyar foci szebb jövőjének reményében , sporttársi üdvözlettel köszöntjük Önöket!

Szombathely 2007

Illés Béla & Halmai Gábor