Egygólos újságíró-siker a Bicskei Dream Team ellen

Egygólos újságíró-siker a Bicskei Dream Team ellen

Gálameccs és vetélkedő is zajlott a Kisöreg Kupa keretein belül.

Az Illés Akadémia adott otthont az első alkalommal megrendezett Kisöreg Kupa – Bicskei Bertalan Emléktornának. Az U13-as korosztálynak megrendezett eseményen a Tóth Zsolt vezette Illés Akadémia diadalmaskodott, megelőzve a Budapest Honvédot, a Hertha Berlint, az FK Austria Wient, a Puskás Akadémiát és a Király SE együttesét.

A kétnapos torna nem kizárólag az utánpótlás-futballról szólt! Az első nap estéjén Bicskei Bertalan életéről tartott előadást a Bicskei Európa-bajnokai ’84 Egyesület nevében Kovács Kálmán. A korábbi 56-szoros válogatott labdarúgó, aki a Honvéd mellett az Auxerre-ben is kiváló gólgyárosnak bizonyult, élvezetes prezentációt mutatott be a két magyarországi vendégcsapatnak: a Puskás Akadémiának és a Budapest Honvédnak, majd pedig quiz keretein belül válaszoltak a gyerekek a feltett kérdésekre. A legjobb a felcsútiak játékosa, Tóth Máté lett – különdíjat is kapott a Puskás Akadémia U13-asa.

Vasárnap pedig gálamérkőzésre került sor. A Bicskei Dream Team Petry Zsolt – Kovács Ervin, Krizán Sándor, ifj. Petry Zsolt, Majoros Imre, ifj. Majoros Imre, Rados László, Kovács Kálmán összeállítású kerettel csapott össze a magyar újságíró-válogatottal. A zsurnaliszták Szekér Pál – Borsi Gergely, Georgi Attila, Joó András, Julian Jenner, Fazekas Norbert összetételben szerepeltek.

A pályára lépők mindegyike komolyan vette a találkozót: annak ellenére, hogy a hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszott, ez sem az iramon, sem a színvonalon nem rontott. A Bicskei Dream Team szerezte meg az előnyt: Kovács Ervin forintos labdáját ifj. Petry Zsolt – a korábbi 38-szoros válogatott kapus unokaöccse – értékesítette. Azonban a szerződtetésben is kimagasló újságírók a 2007-ben holland színekben U21-es Európa-bajnokságot nyerő Julian Jenner, valamint az Illés Akadémia elemző edzőjeként dolgozó Fazekas Norbert találataival 2–1-re fordítottak. A gratuláció és kézfogás után az 1984-es U18-as Eb-győztesek ígéretet tettek a mielőbbi visszavágásra…