Egy-egy gól mindkét félidőben

Egy-egy gól mindkét félidőben

Szentgotthárdon győzött Horváth András együttese.

A Vas vármegyei I. osztályú bajnokság 8. fordulójában a hármashatárra, Szentgotthárdra hívta a sorsolás az ISA Haladás együttesét. Horváth András a Molnár-Végh – Kozári, Szabó B., Balogh F., Horváth H. – Csörnyei (Abért B., 67.), Mozsár (Losontin, 79.), László – Bene (Illés, 67.), Fehér (Faggyas, 67.), Udvardi (Pljesovszki, 59.) összeállítású csapatot játszatta. A zöld-fehérek az első félidő hajrájában szerezték meg a vezetést: Csörnyei Zsombor nagyon szép labdával ugratta ki Mozsár Dávidot, aki a kivetődő kapus felett helyezett a hálóba, 0–1. A második félidő közepén Pljesovszki Gergő parádés egyéni játéka után Fehér Szilárd közelről pöckölt a kapuba. 2–0-ra nyertünk és négy pontra hizlaltuk előnyünket a tabella élén!

Végig kézben tartottuk a mérkőzést. Az első félidő derekán játszottunk kimondattan jól. A szünetben azt kértem, hogy ne kapjunk gólt és rúgjunk még egyet – ezt maradéktalanul teljesítették a srácok, ám az utolsó negyedórában még további találatokat szerezhettünk volna. Nem vagyok telhetetlen, mert a mély talajú pálya megnehezítette a dolgunkat, de jól alkalmazkodtunk hozzá és megérdemelten nyertünk

– mondta Horváth András.

Az ifjúsági találkozón Kovács László ült a kispadon, azaz az U17-esekre épült az együttes. Őri K. – Harkály, Tasnádi Á., Molnár L., Szilvási – Kelemen M., Bolla Á., Sipos-Kiss – Sági, Klement, Krone összetételben kezdtünk, az első félidő végére Sipos-Kiss Dániel, Sági Marcell és Krone Niklas góljaival 3–0-ra vezettünk. A szünetben érkezett Angler Jákob, Bosnyák Bence, Szele Máté, Tóth Erik és hosszú-hosszú kihagyás után Zsédely Bence. Zsédi pedig – ha már ott volt – a 65. percben értékesített egy 11-est, a hajrában pedig Szele és Klement is betaláltak, így 6–0-ra győztünk.