Hat gólt hozott a két zöld-fehér csapat összecsapása.
ETO FC Győr U19 – Illés Akadémia-Viktória U19 3–3 (2–2)
Illés Aka.-Viktória U19: Francsics (Bényei, 46.) – Németh Z., Takács M., Müller – Giczi, Bukor, Sági, Licskai – Mesterházy, Gyócs-Németh, Szilvási. Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Licskai (28., 2–1), Szilvási (35., 2–2), Mesterházy (67., 3–3)
Az U19-es női bajnokság alsóházában Győrbe látogatott Tebeli György együttese. Az első 20 percben szinte felborult a pálya, folyamatosan az ETO térfelén tartottuk a labdát, miközben ők kétszer lépték át a térfelet és mindkét támadásukat góllal zárták le, így a 21. percben már 2–0 volt oda. Megráztuk magunkat és negyedóra alatt egyenlítettünk! Előbb – az egész mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján végig dicsérhető – Licskai Léna góljával jöttünk közelebb, majd a tegnap az NB I-ben is bemutatkozó Szilvási Nelli találatával már 2–2-re módosítottuk az állást.
Az első félidőben abszolút elkerülhető gólokat kaptunk, innen kellett visszakapaszkodnunk az eredményt illetően – egyébként a játékunkra nem lehetett panasz. Szünet után nem pörögtünk úgy, mint az első félidőben, emiatt két pontot itt hagytunk ma