Boldog születésnapot, Gergő!

Boldog születésnapot, Gergő!

Ma ünnepli 19. születésnapját Losontin Gergő.

Erdélyben kezdett el futballozni, majd a Kolozsvári Vasutastól (FC CFR Cluj) 2023 októberében került Mezőkövesdre, onnan pedig 2024 februárjában az Illés Akadémiára. 2024. február 24-én játszotta első tétmeccsét zöld-fehér mezben: a III. Kerületi TVE elleni U19-es bajnokin 2–1-re győztünk. A tavalyi utolsó mérkőzésen, Győrben 3–0-ra nyertünk, Gergő szerezte a második gólunkat! A mai napig 3 kupameccsen, 11 vármegyei I. osztályú találkozón, 6 vármegyei U19-es bajnokin (ezeken 4 gólt ért el) és 25 U19-es kiemelt utánpótlás-összecsapáson húzta magára az Illés Akadémia szerelését.

Gergőről Szűcs János, U19-es csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:

Ebben a félévben komoly fejlődésen ment át, ez pedig mind a labdabirtoklásban, mind a kombinatív játékban megjelenik. Belső védőként meghatározó szerepe van a csapatban. Koncentrációs hibái vannak még, ebben, valamint kommunikációban is javulnia kell, főleg ez utóbbi nagyon fontos lesz számára a felnőtt futballban. Agresszív védekezése adott, megnyeri a párharcai nagy részét!