Az Illés Akadémiáról a skót élvonalba

Az Illés Akadémiáról a skót élvonalba

Keresztes Krisztián a Dundee Unitedban folytatja pályafutását!

Komoly lépcsőfok megugrására készülhet Keresztes Krisztián! A szombathelyi születésű védő a Lurkó UFC-ben lett igazolt labdarúgó, majd 10 évesen került az Illés Akadémiára. A 2013/2014-es szezonban harmadik lett az U13-asokkal, a következő évben pedig az U14-esekkel. A 2017/2018-as kiírásban pedig az eddigi legnagyobb vasi utánpótlás-bajnoki sikert elérve, aranyérmes csapat tagja volt az U19-esek között! Így szerepelhetett az ifjúsági BL-ben, ahol mindkét találkozón pályára lépett az Illés Akadémia csapatában, és a második meccsen gólpasszt is adott. 

Felnőtt pályafutása során az NB III-ban Ajkán, Sárváron, majd Sopronban játszott, innen került az NB II-es Dorogba, majd az ETO-hoz. Az előző szezont Nyíregyházán töltötte, ahol nem csak bemutatkozott a magyar élvonalban, hanem 22 mérkőzésen játszva komoly szerepe volt a szabolcsiak 8. helyezésében.

A nyírségiektől került egy évre kölcsönbe a skót Premier League-ben vitézkedő Dundee Unitedhoz. Hegyi Krisztián után ő a második Illés Akdémia-növendék Skóciában.

Tegnap már másodszor szerepelt felkészülési találkozón a narancsmezeseknél: az angol Oldham Athletic elleni mérkőzésen végig a pályán volt, a meccsen nem született gól.

Az is lehet, hogy előbb mutatkozik be Krisz a Konferencia Ligában, mint a skót első osztályban, ugyanis a jövő héten csütörtökön a Dundee-ban, a Tannadice Parkban fogadják a luxemburgi UNA Strassent.

Sok sikert kívánunk, Krisztián!

Nyitóképhez forrás: Instagram/Keresztes Krisztián