Az Illés Akadémia U8 stájer vendégeket fogadott

Az Illés Akadémia U8 stájer vendégeket fogadott

Hazai környezetben fogadtuk a Hartberget.

A TSV Hartberg vendégjátéka során magyarországi szabályok szerint, 4X15 perces mérkőzésre került sor. Az U8-asainkat vezető Pados József a Pákozdi Marcell, Simon Medox, Spaits Jácint, Zsidai Vajk, Zuggó Donoven, Szabó Patrik, Török Milán, Horváth Ábel összetételű keretet játszatta.

Az első negyedben a labdakihozatal során több hibánk volt a pontatlanság miatt. A második felvonástól ebben nagyot léptünk előre, jól oldották meg a gyerekek, könnyen átjutottunk az ellenfél térfelére.

Ismét egy hajtós mérkőzésen vagyunk túl! A támadózónában kevés volt a labda nélküli mozgás, így nehéz helyzetben volt sokszor a labdás játékosunk, akinek a cselezés maradt, amit viszont jól oldott meg. Ennek ellenére is sok lövéshez jutottunk. Hiányérzetem van, hogy a párharcokba nem mindig kellő agresszivitással mentünk bele. Meg kell tanulni kilépni a komfortzónából a pályán, mert sok lehetőség van a gyerekekben

– mondta Pados József vezetőedző.