Az a felelősségünk, hogy tartalommal töltsük meg a fantasztikus kereteket

Az a felelősségünk, hogy tartalommal töltsük meg a fantasztikus kereteket

Az új évezred legelején, egy évtizeden át, Szombathely lett a magyar női futball „fővárosa”. 2002 és 2012 között a Viktória FC minden bajnoki szezonban érmet szerzett – és nem is akármilyet! Két arany- (2004, 2009), hat ezüst- (2005, 2007, 2008, 2010, 2011, 2012), és két bronzérem (2002, 2003) teszi díszessé a tablót, amelyen ott ékeskedik a három (2008, 2009, 2011) Női Magyar Kupa-győzelem is.

Bár a sikerszériát követő, újabb tíz év elsősorban az útkeresésről szólt, a szombathelyi női futball most óriási esélyt kap arra, hogy visszatérjen a Markó Edina vezetésével elért eredményekhez.

2021. január 1-től, az EMMI által felügyelt, a központi költségvetés által finanszírozott tíz akadémia közül, a fejlesztéseket vállaló hat – közöttük az Illés Akadémia – lehetőséget kapott arra, hogy női csapatokat is befogadjon, foglalkoztasson.

Tekintettel arra, hogy a program teljes beindítása a női versenyrendszer átalakításával is jár, a „csúcsra járatás” majd csak az új szezontól kezdődik. Szombathelyen azonban a Markó Edina szakmai igazgató és Csertői-Juhász Anita igazgató által vezetett stáb egyetlen napot sem hagy veszendőbe menni, és a klub női utánpótlás-csapatai máris olyan feltételek között kezdhették a felkészülést a tavaszi szezonra, amilyenek korábban a szakágban egyetlen klubcsapat rendelkezésére sem álltak.

Az Illés Akadémia új, minden igényt kielégítő épületében, egy helyen található a negyven női labdarúgó elhelyezésére alkalmas kollégium, a nyártól „beköltöző” középiskola, és az étterem. A női akadémia otthonában kaptak a csapatok saját öltözőket, mint ahogy saját „birodalma” lett a masszőröknek, az erőnléti edzőknek, az egészségügyi hátteret biztosító szakembereknek is.

Óriási lépés a magyar női futball, a 2013-ban kezdődött fejlesztési program számára az a lehetőség, hogy immár a lányok is akadémiai képzést kaphatnak. Nem csak a koncentráltabb, nagyobb stábokkal, több speciális szakemberrel, megnövelt számban elvégzett edzéseket érdemes kiemelni, de azt a lehetőséget is, ahogy a rendszeres, egészséges táplálkozás, a megfelelő pihenő és az iskolai oktatás összehangolható. Azok a lehetőségek, körülmények, amelyekkel most már a lányok is élhetnek, valóban csodálatosak, de az igazi munka most kezdődik: meg kell tölteni mindezt tartalommal. Nagyon fontos számunkra, hogy neveljünk, hogy a hozzánk jelentkező játékosokból minél értékesebb személyiségeket formáljunk, akiknek fel tudjuk vázolni az akadémiai évek utáni hosszú távú karrier lehetőségét. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy olyan szakembereket válasszunk, akik közül többen pedagógus képesítéssel, illetve gyakorlattal is rendelkeznek. A női futball teljes vertikumában gondolkozunk, ami azt jelenti, hogy a férfi szakághoz hasonlóan, nálunk is lesz, az U15 alatti korosztályokat képező pre-akadémiai rendszer. Ennek kiemelkedő bázisa a Viktória FC, illetve közös munkát tervezünk a régió több, a női labdarúgásban korábban eredményesen dolgozó egyesületével is. Nagyon fontosnak tartom az iskolákkal kiépítendő kapcsolatokat is, a megye 8-8 általános és középiskolájával építünk ki együttműködést

– mondta érdeklődésünkre Markó Edina.

Alátámasztja a szakmai igazgató által elmondottakat, hogy a hat női akadémia közül talán az Illés Akadémia tart legelőrébb a stáb kiépítésében. Számos, korábban a felnőtt és korosztályos válogatottak mellett is sikeres munkát végző szakember erősíti a szombathelyi női akadémia csapatát – közülük többen Budapestről, vagy más országrészből érkeztek az Illésre.