Bajnok lett az Arminia Bielefelddel Kiss Ágoston

Az Illés Akadémiáról Németországba kerülő kapus Bundesliga II-győztesnek vallhatja magát.

 

Megnyerte a Bundesliga II-t az Arminia Bielefeld. Öt egymást követő másodosztályú szezon után készülhetnek a német első osztályra. A keret tagja az Illés Akadémiáról a kék-fehér-feketékhez szerződő Kiss Ágoston. A kapus a felnőttekkel készült, lehetőséget a pályára lépéshez az U19-es csapatban kapott, ahol 18 meccsen védett. A Digisport készített vele interjút, ebből szemezgettünk.

Hogyan készültetek a járvány alatt?

Tulajdonképpen három hét szünetünk volt, aztán pedig kiscsoportokban kezdtünk el dolgozni. Mi kapusok kettesével, a mezőnyjátékosok először négyen, aztán nyolcan. Kisebb edzőtáborba is elutaztunk és úgy érzem, mentálisan frissek voltunk.

Az újrakezdés utáni első öt meccsből csak egyszer nyert a Bielefeld, azonban egyszer sem kaptatok ki.

Igen, de aztán a 28. fordulóból elhalasztott meccs következett a Drezda ellen: sikerült 4–0-ra nyerni: Másnap viszont a Hamburger SV csak döntetlent játszott az Osnabrückkel, és ekkor már felhőtlen lehetett az örömünk, mert a feljutás biztossá vált. Persze óvatosnak kellett lenni az előírások miatt, de érezhető volt, hogy a mérkőzést követően felszabadultunk a stressz és nyomás alól. A szurkolók sajnos nem lehetettek ott a stadionban, de az utcán megállítottak bennünket és így fejezték ki örömüket és hálájukat.

BIELEFELD, DEUTSCHLAND – 06. AUGUST 2019: Agoston Kiss waehrend des Mannschaftsvorstellung der DSC Arminia Bielefeld U19 im Stadion Alm in Bielefeld. (Foto: Thomas F. Starke/tfsPressefoto)

Te hogyan élted meg az elmúlt egy évet?

Óriási lehetőség volt ez nekem: hálás vagyok a menedzsereimnek is, hogy kikerülhetettem külföldre. Köszönöm a családom támogatását és hálás vagyok a Jóistennek. Rendkívül magas színvonalú és tempójú munkában vehettem részt. Már Szombathelyen is nagyszerűek voltak a foglalkozások, nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Visszatekintve az elmúlt időszakra: meghatározó a karrierem szempontjából, hogy az Illés Akadémia egy évre kölcsönadott a Bielefeldnek.

Eldőlt-e már, hogy tovább maradsz-e?

Egyelőre nem, a jövő évi keret kialakítása folyamatban van – és ugye a Bielefeldnek már a Bundesliga I-re kell készülnie, kérdés az is, hogy lesz-e második számú csapat. Én úgy érzem, hogy profibbá váltam. Sokat tanulhattam az első számú kapustól, Stefan Ortegától, elleshettem a napi rutinját, láthattam az eredményességét. Az edzőimtől jó visszajelzéseket kaptam, nagyon örültem, hogy együtt dolgozhattam Marco Kostmann kapusedzővel – ezek a dolgok mind-mind a javamra váltak.

A fotók forrása: www.arminia-bielefeld.de