Az Illés Akadémiáról hárman kaptak profi szerződést a Haladásnál

Balogh Ferenc, Bokor Bence és Doktorics Áron írt alá kontraktust.

 

Már a 2019/2020-as szezonban is számított a Szombathelyi Haladás az Illés Akadémia U19-es csapatát erősítő fiatalokra. Doktorics Áron 13 alkalommal volt kerettag és hétszer pályára is lépett az NB II-ben. A Magyar Kupában a Budafok és a Budapest Honvéd legyőzésének is részese volt. Az U19-es bajnokságban 13 találkozón játszott, két gólt szerzett – ebből az egyik győztes találatnak bizonyult a Puskás Akadémia ellen. Bokor Bence háromszor volt ott a bajnoki meccsnapon, kétszer kupatalálkozón, de egyelőre még nem mutatkozott be. Az utánpótlás-bajnokságban 17-szer szerepelt. Balogh Ferenc ott volt a keretben a későbbi kupagyőztes, Budapest Honvéd elleni párosmeccsen, illetve kétszer volt tagja az NB II-es keretnek, a Csákvár elleni találkozón pedig a kezdőcsapatba jelölte Mátyus János vezetőedző.

Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai vezetőjét kérdeztük a három játékosról:

Tősgyökeres szombathelyiek, öt éves koruk óta helyben játszottak mindhárman. Abban, hogy ők most profi szerződést kaptak, rengeteg ember munkája van a játékosok kiskora óta. Meglátásom és tapasztalatom szerint emberileg és szakmailag is hosszú távon erősségei lesznek a Haladásnak. A többi fiatal számára pedig példa az ő fejlődésük: akik itt nevelkednek – és most nem csak a szombathelyiekre gondolok, hanem a hozzánk igazolókra is – hihetnek abban, hogy a munkájuk gyümölcseként szerződést kapnak Szombathelyen. Mindegyikőjük tudja, mit jelent a szombathelyiség, mint jelent felvenni a Haladás mezét. Tudják, hogy mit várnak a szurkolók: ezt már az utánpótlásban magukba szívták.

A szakember kitért a futballisták jellemzésére is:

Bokor Bence belső védő, az akadémián ő volt korosztálya csapatkapitánya. Határozottságával és személyiségével kiemelkedett a többiek közül, szakmailag egy megbízható, biztos pont a védelemben. Balogh Ferenc bal oldali védő: hiányposzton szerepel, akár hosszú távon megoldhatja a pozíciót Szombathelyen, övé a jövő. Doktorics Áron szélsőként bevethető: agilis, kreatív, jól cselezőkészséggel rendelkezik, a támadószekció több pontján is bevethető játékos. A befejezettnek nyilvánított bajnoki év is bebizonyította, hogy lehet a fiatalokra számítani: Tóth-Gábor Kristóf a Haladás házi gólkirálya lett, Szekér Ádám tavasszal meghatározó játékos volt a Mátyus-csapatban, Szalay Szabolcs gólokat szerzett. Szintén a 2019/2020-as bajnokságban mutatkozott be Illés Bence, Schuszter Ronald és Tóth Milán – mindnyájuk előmenetele példa lehet az Illés Akadémia fiatal(abb) növendékei számára.

A futballisták 3 évre szóló kontraktust szignáltak Séllei Árpád ügyvezető igazgatóval egyetemben. Mindhárman Szombathelyen születettek, a Lurkóban játszottak, majd az Illés Akadémiára kerültek – most pedig életük első profi szerződését írták alá a Haladásnál. Sok sikert és sérülésmentes pályafutást kívánunk!