Vetélkedő az ifjú focisták táborában

Remek hangulat, és a szombathelyi labdarúgásból felkészült játékosok jellemezték a kvízt.

A Lurkó UFC és az Illés Akadémia nyári táborába érkező 44 ifjú focista az edzések mellett jó néhány programon is részt tud venni. Ezek közül az egyik az a 13+1 feleletválasztós kérdésből álló totó, amelynek a célja az volt, hogy felmérjük, milyen tudással is rendelkeznek a nebulók a szombathelyi labdarúgásból.

A hat, még óvódás focista lett a csapatkapitány, ők választották ki a többiek közül, kik is tartozzanak az ő csapatukba. A csapatnév-választás után pedig jöhettek a kérdések. Szó volt régi Lurkósokról – többek között Stieber Zoltánról, Koman Vladimirről vagy Németh Milánról, aztán a Szombathelyi Haladás alapításáról és színeiről, valamint az Illés Akadémia korábbi növendékeiről: Németh Márióról, Rácz Barnabásról vagy Tóth-Gábor Kristófról, de nem maradhattak ki a 2016-os Európa-bajnokság vasi hősei sem.

A tábor résztvevőinek kreativitását mutatja, hogy a tesztek kiértékelése alatt a saját csapatnevüket felhasználva indulót írtak, sőt, volt olyan team, amelyik még dallammal is színesítette az előadói produkcióját.

A gyerekek meglepően felkészültek voltak a vasi játékosokból, szoros küzdelemben lehetett csak a dobogóra felférni – az első helyről pedig egy tippelős kérdés döntött.