Gratulálunk születésnapod alkalmából!

Ma ünnepli 18. születésnapját Auer Ákos.

A szombathelyi születésű játékos a Lurkóban kezdett el futballozni ötévesen. Nyolc esztendeje került az Illés Akadémiára, és 2012. augusztus 26-án mutatkozott be nagypályán az U13-as II. osztályban. A 2015/2016-os kiírásban a végül 10. helyen záró csapatban 27 alkalommal lépett pályára az U14-esek között, majd egy év múlva 29-szer az U15-ösök között. A védő alig hagyott ki mérkőzést, azok jelentős hányadát végigjátszotta. A 2017/2018-as szezonban az U16-osok között 25-ször meccselt, egy év múlva pedig az U17-es csapatban 27-szer. Ebben a bajnokságban szerezte meg első gólját: a Diósgyőr otthonában a 92. percben talált be, és ezzel 1–0-ra győzött az Illés Akadémia Miskolcon. A májusban félbeszakított U19-es bajnokságban tízszer lépett pályára. Ugyanebben a hónapban már a Szombathelyi Haladás NB II-es keretével edzhetett együtt.

Horváth Rudolf, az U19-es csapat vezetőedzője így jellemezte Ákost:

Kiváló atletikus képességgel rendelkező játékos, tipikus szélső, akinek nem jelentett sosem problémát a hosszú, dinamikus futás. Magát folyamatosan építve megalapozta a felnőtt karrierjét: közel van az utánpótlás-válogatottsághoz és a Haladásban való szerepléshez. Amiben tovább javulhat, az a passzjáték, az ellenfél nyomása alatti futball és az ún. finom megoldások.