Hegyi Krisztián egy darabig itthon készül

A West Ham United játékosa látogatóban, és edzésen is járt az Illés Akadémián.

 

Május elején derült ki, hogy az Angol Labdarúgó Liga (EFL) döntése alapján befejeződtek az angliai utánpótlás-bajnokságok. Hegyi Krisztián – aki a Lurkóban kezdte el a futballt, majd az Illés Akadémiára került – 2019 nyar óta a londoni West Ham United igazolt labdarúgója.

Jó újra itthon látni!

Köszönöm szépen – a West Ham Unitednél – hasonlóan az európai bajnokság túlnyomó többségéhez – március közepéig lehettek edzéseink. Ezt követően a stáb által egyénre szabott edzésterv alapján próbáltam magam fitten tartani: futottam, az előírt gyakorlatokat végeztem, erősítettem. Az elmúlt két hét a pihenésről szólt – sőt, ez a hét is még a kikapcsolódásra lett szánva, azonban Xavi Valero vezető-kapusedzővel egyeztetve és általa engedélyezve, az Illés Akadémia trénerével, Kutasi Csabával elkezdhettem ismét a gyakorlatokat. Nagyon jó volt újra mozogni, és persze Csaba bá’ poénjai is mindig ültek!

Milyen a kapcsolatod Xavi Valeróval?

A szakembernek van már „magyaros” tapasztalata, ugyanis együtt dolgozott a korábbiakban Gulácsi Péterrel. A West Hamnél minden kapusért ő felel: nem csak a felnőttekért, hanem az összes utánpótlás-hálóőrért. Nem hagyja ki a fiatalok mérkőzéseit sosem.

Egy Magyarországról kikerülő fiatal játékosnál mindig kulcskérdés a nyelvtudás.

Nekem már nagyon jól megy az angol, mindenkivel el tudok beszélgetni, hál’ Isten semmilyen problémáról nem tudok beszámolni.

A tavasz nem tartott sokáig – milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a bajnokságban?

Az U18-as csapatban kilenc alkalommal védtem a bajnokság során, míg az U23-as együttesben kétszer: egyszer csereként, egyszer pedig kezdőként szerepelhettem, az egyik meccset megnyertük, a másikon ikszeltünk. A legnagyobb karácsonyi ajándék pedig az volt, hogy a Crystal Palace elleni idegenbeli találkozóra bekerülhettem a felnőtt csapat az utazó keretbe. A saját korosztályomban pedig talán több mérkőzés is összejöhetett volna, ám az ősszel a brazíliai U17-es világbajnokságon a nemzeti csapattal volt jelenésünk.

A vébén egy kuriózumnak is részese lehettél…

Igen: az első meccsen Nigéria ellen játszottunk. Az nyugat-afrikai válogatott kapusa, Daniel Jinadu ugyanis a csapattársam a West Hamben.

A Premier League-ben szereplő „nagyok” a 16. helyen állnak 27 ponttal – a bajnokság pedig a jövő héten folytatódik.

Már egy ideje ismét zajlanak az edzések. Úgy látom, hogy ennél a pozíciónál több van a csapatban, remélem a legjobbakat, és hogy előbbre tud lépni a WHU.