Kapusezdés – otthon

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet miatt minden játékos, minden edző otthoni körülmények közé „szorult”. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt másfél hónapban kreatívnak kellett lenni ahhoz, hogy a megváltozott helyzet ellenére se maradjon el a mozgás, és legalább az erőnlétet valamilyen szinten fenntarthassák a labdarúgók.

A kapusoknál sem egyszerűbb a helyzet, így vallanak erről az Illés Akadémia kapusedzői. Németh Gábor amondó, ha van egy kis segítség, akkor könnyebb a kapusoknak:

Az általunk összeállított program tartalmazza a kapusmozgásokat, azokat a posztspecifikus helyzeteket: vetődés, kilépés, szökdelés, amelyeket egy kis segítséggel és kis zöld területtel véghez tudnak vinni otthon is a kapusok. Folyamatosan érkeznek a videók a tréningekről – mi pedig minden esetben visszajelzünk a tevékenységükre. Nagy szerencse, hogy mindegyik kapusunk tud egy kis füves területet találni, kreatív a fiúk – hiszen így a kiadott munkát el tudják végezni. Természetesen ezek csak az alap-kapusmozgásokat tartalmazzák, a finommozgások egyelőre még hiányoznak, de ebben az ínséges időben annak is tudunk örülni, hogy az alapokat folyamatosan tudják végezni: a kontramozgást, a lövésbe beleállást, valamint a láberő-javítást.