Nagyon boldog születésnapot!

Tóth Balázs április 29-én tölti be 16. életévét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon született. Putnokon, a Sajóvölgye Focisuliban sajátította el a sport alapjait. 2016 telén Győrbe került, ahol az U14-es I. osztályú bajnokságban a nyíregyházi Bozsik Akadémia ellen mutatkozott be. 14 éves múlt, amikor Szombathelyre igazolt. Először a vasiak kapuját 2018. augusztus 25-én védte az U15-ös csapatban: éppen korábbi együttese, az ETO FC Győr ellen, idegenben – a meccs 2–2-es döntetlennel zárult. A 2018/2019-es kiírásban három korosztályban is lehetőséget kapott: nyolcszor az U15, kétszer az U16, háromszor pedig az U17 hálóját őrizte. Hasonlóakat mondhatunk Balázsról az idei küzdelemsorozatokat illetően is: az U16-osoknál háromszor, az eggyel idősebbeknél kilencszer, míg az U19-ben kétszer volt a kezdőcsapat tagja. Sajnos utóbbi bajnokság első hazai találkozóján megsérült az utánpótlás-válogatott kerettag hálóőr, de remélhetőleg amint megindul ismét a meccsek sora, ő is rendelkezésre állhat.

Németh Gábor, az Illés Akadémia kapusedzője így jellemezte Balázst:

Az egyik legtehetségesebb kapusunk az akadémián. Alázatos, megtesz mindent azért, hogy jó játékos legyen. Sérülés nehezítette a dolgát, de a tudása alapján megérdemli, hogy folyamatosan lehetőséget kapjon.