Rászolgált volna egy pontra az U17-es csapatunk

Az MTK otthonában 1–0-ra kaptunk ki.

MTK Budapest U17 – Illés Akadémia-Haladás U17 1–0 (1–0)
Illés Aka. U17.: Horváth L. Sz. – Dezamits, Szabó B., Tarján, Baranyai – Rosner, Markó, Bunevácz – Kállai Z. (Bényei, 46.), Heiter (Borbács, 74.), Horváth R. G. Vezetőedző: Németh Richárd.

Rendkívül szűk kerettel vágott neki a budapesti túrának U17-es együttesünk. Annak ellenére, hogy az első negyedóra végén hátrányba került a csapatunk, volt tartása együttesünknek. Az egyenlítésre is többször is adódott lehetőség, talán egy kis szerencsével vagy egy-egy kétes szituációban történő számunkra kedvezőtlen ítélet elkerülésével egy pontot szerezhetett volna akadémiánk U17-es együttese.

Németh Richárd vezetőedző értékelése:

Sajnos kevesen voltunk ezen a hétvégén, talán ez is döntőnek bizonyulhatott a találkozó vége felé. Fegyelmezetten védekeztünk, jól mozogtunk együtt, és kiemelném az első találkozóján védő Horváth Szilvesztert: nagyon kellemes meglepetés volt a produkciója. Szünet után mindent elkövettünk az egyenlítés érdekében, a fiúk megvalósítottak mindent, amit kértünk tőlük. Labdabiztosak voltunk, kapufát rúgtunk – mindezt úgy, hogy Kállai Zalánt a szünetben kénytelen voltam sérülés miatt lecserélni – komoly rúgást kapott. A vereség ellenére úgy látom, hogy erre a teljesítményre lehet építenünk.