Kikapott az U14-es csapatunk hazai pályán

Sokat hibáztunk a támadóharmadban.

Illés Akadémia U14 – Paksi FC U14 1–2 (1–1)
Illés Aka. U14.: Molnár-Végh – Bonchis (Király K., 41.), Stefanich, Csörnyei, Koósz – Karvalics, Baranyai (Laczó, 74.), Horváth A. – Varga, Katona, Takács-Földes (Őri, 50.). Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Góllövő: Katona (5., 1–0)

Ideálisan indult a szombat esti mérkőzés szombathelyi szempontból, ugyanis egy formás támadás végén már az 5. percben megszerezte a vezetést a házigazda Katona révén. Nem sokkal később egy oldalszabadrúgás után egyenlíteni tudott a Paks. Az első játékrészben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a ziccerek kimaradtak.

A második félidőben a hazaiak fokozták a nyomást, de a támadóharmadban rengeteg hibát vétettek a mieink. A hajrában egy szerencsétlen öngóllal a tolnaiak megszerezték a vezetést, amelyet megtartottak a mérkőzés hátralévő idejében.

Tóth Zsolt csalódottan nyilatkozott a mérkőzést követően:

Valóban, csalódott vagyok, hiszen játékban meg sem közelítettük azt a teljesítményt, mint amit a felkészülési időszakban produkáltunk. Sok labdát szórtunk el, az ellenfél kapuja előtt pedig rendre hibás döntéseket hoztunk. Remélem, legközelebb már jobban futballozunk.